Őshazakereső világvándorunk

A székely fiú nagyenyedi diákként tett fogadalmat, hogy felkutatja a magyarok őshazáját, s ez a cél vezette élete végéig. Képességeiről diáktársa így emlékezett: „Kilencven tanuló közt már az első évben a legelső volt – emlékezőtehetsége szint oly nagy volt, mint szorgalma. Amit olvasott, soha nem feledte.” Noha célját nem érte el, ám emberfeletti erőfeszítésekkel élt sorsa beteljesedett. Ázsia-kutatóként és nyelvtudósként írta be nevét a tudománytörténetbe. Hazai tanulmányai után 3 évig a göttingeni egyetem ösztöndíjasaként a keleti nyelveket tanulmányozta, majd 1819-ben útnak indult. Gyalogszerrel igyekezett Belső-Ázsia felé, a kínai határszélen lakó ujgurok földjére, ahol a magyar őstörténet forrásait feltételezte. Nyugat-Tibetig eljutva a tibeti nyelv és irodalom kutatásába fogott. Tíz év alatt megteremtette a tibeti filológiát. Makacs akarattal görnyedt a zanglai és phuktali lámakolostorokban, és hihetetlen nélkülözések közepette elkészítette az első tibeti nyelvtant és a tibeti–angol szótárat. Mindkét mű úttörő jelentőségű a keleti nyelvészet történetében. Már elmúlt ötven, amikor ismét útnak indult őshazakeresőbe, ám útközben maláriában megbetegedett, és Dardzsilingben meghalt. A buddhisták a messzeségek vándorát szentként, sírját zarándokhelyként tisztelik. „Személyes példája, küzdelmei, nemzetszeretete, hűsége a szülőföld iránt a Föld minden zugában visszhangot keltett, ahol magyarok élnek” – méltatta Kubassek János.