Sohaország királya

Sokan tartják minden idők legnagyobb poptehetségének, a királynak. Tényleg zseniális volt. Ahogy énekelt, ahogy táncolt, s amellett úgy nézett ki, ahogy senki más a világon. Most sokan sajnálkoznak, miért kellett hetvenhétszer plasztikáztatnia magát, miért élt ilyen faramuci életet, miért volt ezer bogara. De nem hiszem, hogy ha megmarad egy jóképű afroamerikai énekesnek, éli a normálisnak tartott zenészéletet – nők, némi pia, kis drog, aztán lehiggadva, család –, ugyanez a kultusz övezi. Nem, ő így volt egyedi és megismételhetetlen: ez a se férfi, se nő külsejű, őrült marslakó, aki közben meg nagyszerű muzsikus, jótékony adakozó és talán minden embernél magányosabb, szenvedő lélek.

Most aztán persze, a tévécsatornák elemükben vannak. Interjúk, visszaemlékezések, régi felvételek özönlik el a világ képernyőit, persze a mieinket is. Aki él és mozog a zene világában, morzsolja könnyeit. Vigasztalhatatlan tizenéves leányzók sírnak, mint a kisgyerekek. És közben mindnyájan szerepelnek is, persze, de hát ez így megyen. Egyúttal a sok sajnálkozó komment között mindent megtudunk egy emberről, olyat is, amire már nem is volnánk kíváncsiak. Ismerjük a boncmesteri jelentésekből még gyomrának tartalmát is. És sehol sem találjuk azt a kirobbanó tehetségű, fekete kisfiút, aki másfelé is fordíthatta volna az útját. De valójában nem tehette. Mert úgy vélte a szabadságát megtalálni, hogy „fehér embert” csináltat magából, Sohaország kincsei közt éli meg soha nem volt gyermekkorát, s ő lesz a világ legnagyobb különce.

Nem tudni, mennyi a jogos a pedofilvádakból. Valószínűleg a legnagyobb része nem igaz. De ha valami kis alapjuk van is, azt sem gonoszságból tette. Ez az ember csak gyerekek közt érezte jól magát, rettenetesen vágyott a szeretetükre. Lehet, hogy néha átbillent a megengedett határon, amiről talán maga sem tudta, pontosan hol van. De még ez sem biztos. Persze, ezt most nem nagyon emlegetik, a rajongókat meg amúgy sem rendítette meg soha.

A hétvégén nem tudtam sehova sem kapcsolni anélkül, hogy ne a bús fekete szemek, a hófehér arc, a se fiú, se lány figura töltse be a képernyőt. És ez még egy ideig így lesz. Úgy képzelem, Jacko nem kerül sem a pokolba, sem a mennyországba. De talán van a túlvilágon egy árnyas kis zug, ahol ez a tévelygő lélek végre nyugalmat talál és megpihenhet