Gyászos augusztus 29.
Sok egyéb mellett Keresztelő Szent János fővételére emlékezünk e napokban. Az augusztus 29-ei ünnephez mindenféle „nyakazásos” hiedelmek tapadtak Európa-szerte. A vértanú levágott fejét például kifaragták és tálra helyezték vagy tálra festették, amit aztán fejfájás gyógyítására véltek alkalmatosnak. Az ország különböző részein úgy tartották, hogy e napon nem jó dolog szabni, vágni.
Egyik helyen nem ettek semmi olyant, aminek feje van, mondjuk, káposztát, másutt viszont épp ez volt az előírt étek. Tragikomikusan hangzik, de a káposztafejek növekedéséért épp hozzá és az ugyancsak lefejezett Bertalanhoz imádkoztak. Keresztelő Szent János fővételének gyászos magyar vonatkozásai is vannak. Ez a nap jelzi a naptárban a középkori magyar állam bukását: 1521. augusztus 29-én foglalta el a török az ország kapuját, Nándorfehérvárt, 1526. augusztus 29-e a megsemmisítő mohácsi csatavesztés dátuma, 1541. augusztus 29-én került az ország fővárosa, Buda is a török hatalmába. Az egybeeséseket már a kortársak is baljós jelnek tekintették, az utókor pedig éppen ezért mély gyászban ülte meg e napot. Az egybeesések tényleg meglepőek, de vegyük figyelembe, hogy a magyar–török háborúk idején a hadi vállalkozások csúcsideje augusztus végére esett; a töröknek, ha az őszi esőzések előtt haza akart térni, ekkorra már ki kellett csikarnia a döntést. Az sem kizárt azonban, hogy Szulejmán szándékosan választotta Keresztelő Szent János fővesztésének a keresztényekre nézve baljós emléknapját stratégiailag döntő csaták megvívásának időpontjául. Hiszen hadjáratait is mindig ugyanaznap, birodalma patrónusának, Szent Györgynek a neve napján indította Magyarország ellen.
