„Mint a szép híves patakra…”

Debreceni tanulás után elindult a diákok szokásos külföldi vándorútjára. Egy garas nélkül, mások jóindulatára hagyatkozva járta meg Heidelberget, Strasbourgot, Genfet, Rómát. A tanulás és vándorlás éveiben sokszor csaknem éhen halt. A maga elé tűzött nagy céltól, a magyarul írás lehetőségétől semmi el nem tántoríthatta. Szerb Antal szerint „a nemzet szellemi önmagára eszmélésének első felkiáltójele az ő megdöbbentő élete. Fanatikusa, áldozata, nemes értelemben vett futóbolondja az új irodalmi tudatnak, az új, szellemibb Magyarországnak. Élettörténete fordulatos, megrendítő szellemi csavargóregény.” Sok viszontagság után Németországban hol korrektor, hol házitanító, közben elkészítette nagy művét, a latin–magyar szótárt. Hamarosan lefordított 150 zsoltárt magyarra, hogy felekezetének évszázadokon át legyen mit énekelnie. Újra kiadta Károli bibliafordítását, megírta magyar nyelvtanát. Német földön személyében a magyar kultúra ügyét látták és segítették. Végre itthon is tudomást vettek róla, hazahívták, falusi lelkész lett. Bejárta Magyarországot és Erdélyt, lefordította a legjelentősebb kálvinista prédikációs gyűjteményt. Miközben pártfogókat keresett, mániákusan és áldozatkészen alkotott, tevékenységével óriási hatást gyakorolt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére.