Monori aranyai

Ilyen film a magyar filmtörténet egyik legkiválóbb darabja, az Eldorádó. Bereményi Géza önéletrajzi elemekből táplálkozó művét 1988-ban forgatta, de 1989 végén mutatták be. Történelmi film, egy adott időszakról – az 1944 és 56 közöttiről –, de mint minden igazi műalkotás, elemelkedik az adott helytől és időtől. Monori, a Teleki tér királya azt hirdeti: akinek aranya van, annak mindene van. Ez a filozófia működött is a Rákosi korszakban. De eljött egy pillanat, az a két hét, amikor felfordult a világ, és egészen más értékek kerekedtek felül. Ennek persze hamar vége lett, de Monori azt már nem érte meg.

Amikor először láttuk ezt a filmet, már túl voltunk Pozsgay bejelentésén a népfelkelésről, az újratemetéseken, Kádár halálán, kerekasztal-tárgyalásokon, a berlini fal lebontásán, akkortájt lőtték agyon a Ceausescu házaspárt – egyszóval zajlott a rendszerváltás. Az év végén már egyértelmű volt, hogy ez az. Csak éppen azt nem tudtuk, mi jön utána. Nem lehetett pontosan látni, bár előjelei voltak már, hogy az elkövetkező néhány évben a Monori-féle hitvallás újra sikeres lesz, még ha nem is az aranyrudak, hanem inkább az aranyat érő kapcsolatok révén.

Az Eldorádó azért is olyan nagyszerű film, mert mindezt megsejteti. A harácsoló ócskás figuráját pedig úgy képes árnyalni, hogy azért a magát legyőzni nem hagyó kisember is kiváltson némi rokonszenvet a nézőből. Ebben nagy része van Eperjes Károlynak, aki élete talán legjobb alakítását nyújtja. De fantasztikus a képi világ is: alig hihető, hogy a hajdani Teleki teret, ezt a gyilkos dzsungelt milyen hitelesen elővarázsolták a múltból. A fények és színek alkalmazása, az operatőri mestermunka mind e célt szolgálja. És elsősorban a remekül megírt figurák, a lebilincselő történet.

Nem tagadom, elfogult vagyok e filmmel, minden kockáját szeretem. Most, hogy egész évben 1989-re emlékezünk és sorra felidézzük a húsz évvel ezelőtt történteket, remélem, újra levetíti a közszolgálati televízió. Mert sokat megtudhatunk belőle a rendszerváltásról és annak előzményeiről. Pedig nem is arról szól.