Rózsát szóró Kisasszony

E hónap 13. napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be. Rendes gazda amúgy a hónap első napján kezdi a búza, másutt a rozs vetését. A hagyomány szerint, aki Egyed napján veti el a búzáját, bő termésre számíthat. Ilyenkor fogják hízósra a disznókat, ha karácsonyra le akarják vágni. Az e napi esőből esős, a szárazságból száraz őszt jósoltak. Nyolcadikán ünnepeljük Szűz Mária születésének napját. Már a XI. század óta számon tartják ezt, Kisasszony napjának mondják, ami kedvelt búcsújáró nap. Leghíresebb a máriapócsi búcsú, ahová Ukrajnából, Romá­­niá­­ból, Lengyelországból is sokan elza­rán­dokolnak. Úgy vélik ma is rengetegen, hogy aki arra érdemesült, a felkelő napban megláthatja Máriát, sugarai rózsát szórnak majd rá. Amúgy Fecskehajtó Kisasszonynak is nevezték ezt a napot, mert úgy vélték, ekkor indulnak útnak a fecskék. A legtöbb költőt is megihlették természetesen ezek az idők. Nehéz választani a versek közül, most talán Tóth Árpád sorai illenek leginkább ide: ”Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, / Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, / S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze, / S róluk a szénaillat meghalni visszatér?”