Mindent kibír a zebrapinty

Eredeti elterjedési területük Ausztrália kietlen félsivatagos vidékeit is magába foglalja, ahol nem ritkák a napi negyven C-fokos hőingadozások. Ezzel magyarázható, hogy rendkívül szívós, ellenálló faj, amely háziasítása során is megőrizte ezt a jó tulajdonságát. Akár fűtetlen (de fagymentes) helyen is tarthatjuk, persze a kellemes szobahőmérsékleten érzi igazán jól magát. Semmiképpen ne tartsuk magában, mivel társaságkedvelő állatokról van szó, akik a természetben a szaporodási időben párban, de laza kolóniában élnek, míg más időszakban akár több ezres csapatokban vándorolnak.

Kisgyerekes családoknak nem ajánlott a zebrapinty, hiszen az érdeklődő csöppségek könnyen szélnek ereszthetik a madárkát. Arról nem is beszélve, hogy szalmonellafertőzés is előfordulhat közöttük, mely elsősorban a kicsiket és a legyengült szervezetű családtagokat veszélyezteti. Gazdájukkal nem igazán tudnak kommunikálni, viszont egy-egy jó tenyészpár évente 20-25 fiatallal is képes megajándékozni ápolóját. Ezt azonban már csak azért se hagyjuk, mert a szülőket kifárasztja, s bizony előfordulhat, hogy igen nehezen találunk gazdát a sok fiókának.

Lágy cserregő hangot hallatnak - még a panelszomszéd sem nézhet ránk ferde szemmel. Egy pár tartására tökéletesen megfelel egy 40x60x40 centiméteres kalitka, melyet olcsón beszerezhetünk hazai gyártóktól, de ha szerencsénk van, lomtalanítás idején rábukkanhatunk ilyen kincsre is. Fontos, hogy a kalitkának legalább két ajtaja legyen, mivel az egyikre kell felakasztanunk az odút, melybe állataink hamarosan elkezdik építeni a fészket. A zebrapinty nem érzékeny a fészekellenőrzésre, így akár naponta bekukkanthatunk a fészekodúba, hogy figyelemmel kísérjük a vak és csupasz fiókák növekedését, kirepülését. Ha több különböző színű párt tartunk, érdekes genetikai megfigyeléseket is végezhetünk, de ekkor fontos, hogy – ha csak tehetjük – olyan példányokat szerezzünk be, melyeknek ismerjük felmenőit.