Prérikutya: a filmsztár

A prérikutya neve megtévesztő, hiszen rágcsáló, a mókusok távoli rokona – tehát semmi köze sincs a kutyákhoz. Észak-Amerika végeláthatatlan pusztaságainak, azaz a prérinek 40 centiméter hosszú lakói kutyaugatásra emlékeztető hangjuk miatt kapták angol nevüket, melyet mi magyarok is átvettünk tükörfordításban. Ma már a legtöbb hazai állatkertben is megtalálhatók. A prérikutya kölykök hamar önállósulnak, bizalmas, könnyen szelídülő állatokká cseperedhetnek.

Fogságban való tartásuk az Egyesült Államokban immár több évtizedes hagyománnyal renedelkezik, de Japánban és Nyugat-Európában is széles körben elterjedt. Mivel jelentős számú egyed él fogságban, elkezdődhetett háziasítása, melynek eredményeképpen több színváltozata is ismert: például a tarka és a fehér-kék. Azért is vált a világ számos országában oly közkedvelt társállattá, mert égnek meredő farkával is a kutyakölykökre emlékeztet, s a fiatalok a megszelídítés ideje alatt sem harapnak tűhegyes fogaikkal.

Ma hazánkban jelentős számban érkeznek fiatal, 6-8 hetes egyedek, melyek nem sokkal nagyobbak egy jól megtermett aranyhörcsögnél. De senki se próbálkozzon ezeket a kis állatokat tejjel vagy tejpótlóval itatni, mivel könnyen hasmenést, bélhurutot kapnak tőle. Táplálásuk leginkább a nyúléval rokon, csak több gabonát igényelnek.

A prérikutyát elsősorban kertes házban lakó állatbarátoknak ajánljuk, akik egy téli álmot alvó, olcsón takarmányozható, sok érdekes etológiai megfigyelésre alkalmat adó társas fajt szeretnének. Tartásuk felelősséggel jár, hiszen hazánkban könnyen meghonosodhat, amit mindenképpen meg kell akadályozni. Természetvédelmi szempontból ugyanis nem kívánatos hogy egy idegen faj elvegye őshonos állataink életterét.