Angyal a laktanyában

Szinte minden kisfiú egyszer szeretne tűzoltó lenni. Az öt­­venöt esztendős Angyal Tibornak nemrégiben a kezébe akadt egy gyermekkori fénykép, amelyen tűzoltóautót szorongat a kezében. Tízévesen, 1978-ban, az általános iskola felső tagozatában belépett szülőfaluja, Zagyvaróna önkéntes tűzoltó-egyesületébe. A tagság ak­­koriban főleg a versenyeken teljesedett ki. Emellett nagyobb tűzeseteknél támogatták a hivatásos egységek munkáját, például segédkeztek a tömlő összetekerésében.

– Összekovácsoló ereje volt a tagságnak. Olyan barátságok születtek, amelyekben mindig számíthattunk egymás segítségére – emeli ki az alezredes. Majd a karikagyűrűjére tekintve annyit tesz hozzá: – És házasságok is.

Feleségével, Andreával az egyesületben ismerkedtek meg. 1987 má­­jusában, a Bátonyterenyén megtartott megyei önkéntes tűzoltó­ver­senyen kért először randevút a lánytól. 1990. augusztus 4-én összeházasodtak, négy évre rá pedig megszületett a kislányuk, Adrienn.
Angyal Tibor a salgótarjáni szakmunkásképzőben autószerelőként végzett. Amikor a zagyvarónai önkéntes egyesület vezetője, Fleischer László állt a városi tűzoltó-parancsnokság élére, több korábbi önkéntest magával vitt. Tibor 1990. június 15-én szerelt fel. Az emlékezetes nap éppen hétfőre esett – mutatja a laktanyában lévő irodájában az akkori, megkímélt állapotú tűzoltónaptárban.

Harminchárom éve gépkocsivezetőként kezdte meg a szolgálatát, majd lépésről lépésre haladt előre a ranglétrán. 1996-ban, látva benne a talpraesettséget és elhivatottságot, szerparancsnoknak nevezték ki. Új feladatkörében Rába TÜ–3-as gépjárművel vonult ki a káresetekhez. Jó érzéssel tölti el, hogy ez a szolgálati autó emlékként ma a tűzoltó-parancsnokság előtt áll. 2002-ben négy hónapig a tűzoltási, műszaki mentésért felelős osztályt vezette, 2013-tól pedig a Nógrád Megyei (ma vármegyei) Katasztrófavédelmi Igazgatóság salgótarjáni kirendeltségét. Illetékesség szerint a hatáskörébe tartozik a vármegyeszékhelyen túl a pásztói és a bátonyterenyei járás, összesen 63 település.

Ma már vonulási kötelezettsége nincs, pedig – miként a legtöbben – az éles helyzetekre készül. Tíz évbe is beletelik, amíg tapasztaltnak számít egy tűzoltó, hál’ istennek errefelé kevés tragikus esettel találkoznak. A munkájuk legnehezebb része, ha gyermekek is áldozatául esnek a tűznek.

A legmegrázóbb számára az volt, amikor oxigén- és disszugáz- palackok robbantak fel egy városi garázsban, s emiatt két társa maradandóan megsérült – erről ma is nehezen beszél. Sokkal szívesebben idézi fel azokat a riasztásokat, melyek szerencsés véget értek. Az utolsó éles helyzetben, ahol részt vett, egy gyermek a tíz méter mély kútba esett, az édesapa pedig leereszkedett utána. Mindkettőjüket sikerült épségben kihúzniuk.

– Ifjúként mindenki nagy várakozással, világmegváltó lelkesedéssel kezdi meg a munkát. Majd rövidesen hivatássá válik, mert akit egyszer a tűz füstje megcsapott, az többnyire marad a pályán – válaszolja tömören, amikor arról kérdezem, miért szereti a munkáját.

A tűzoltóság egy nagy család. A 24–48 órás szolgálat alatt sok időt töltenek el együtt, és bármikor adódhat olyan helyzet, amikor tő­lük függ a társuk élete. A mozzanatoknak, jártasságoknak, készségeknek ezért is kell berögződniük. Erről szólnak a tűzoltóversenyek, és a szakmában nagyon fontosak a lelki kapcsolatok. Az együttműködésükről, a tudásukról, a gyorsaságukról adnak számot a megméretéseken, amelyekre sokat készülnek. Például a városi tizennyolc emeletes garzonházban gyakorta tartanak lépcsőfutás-gyakorlatot, hiszen éles helyzetekben az időtől függ sok minden.

Beszélgetésünk során előkerülnek amolyan örök igazságokat megfogalmazó szakmai szállóigék is, miszerint a tűzoltó oda megy, ahonnan mindenki más menekül, hogy mindenkinek az a legjobb, ha ők a laktanyában tartózkodnak. Bármikor riaszthatják őket egy esethez, és segíteniük kell akkor is, ha például balesetet észlelnek az úton. Megtesznek minden tőlük telhetőt – mondja szerény mosollyal az alezredes.

Polcán elismerések sorakoznak. Tíz-, húsz-, harmincéves szolgálati jel, Szent Flórián Érdemjel, Nógrád Megye Szondi György Díja, Salgótarján Közbiztonságáért Díj. Mind egyformán sokat jelent neki, mert a munkája mérföldköveiként tekint rájuk. A bajba jutott emberek szemében látott hála vagy a szavakban kimondott köszönetek ugyan nem kerülhetnek ki a dicsőségpolcra, de a legtöbbet ezek adják számára.

Tűzoltógyűjteményének egy részét az otthonában őrzi, a másikat az irodájában. Az első öt darabból álló matchboxot a feleségétől kapta 1990 karácsonyára. Azóta úgy ezerháromszázra duzzadt a relik­viák száma. Találunk köztük nagyobb és kisebb tűzoltóautót, lemezből, kartonpapírból készültet, kosarasat és erdőjárót. Olyan különleges, pótolhatatlan darabok is vannak, mint a Kriszti névre keresztelt szolgálati jármű, amelyet a lánya születésekor készített. Ez a laktanya bejáratánál álló vitrinben kapott helyet.

A leendő kis tűzoltók szeme ettől mindig felcsillan. Gyermeknap alkalmából a Nyitott Szertárkapuk Program keretében örömmel látják őket a parancsnokságon. Bíznak benne, hogy akiket ez a világ megérint, lesz közöttük, aki majd felnőttként is visszatér ide.