Virág sarjad a magból

Felgördül a függöny, és a táncosok egyszeriben élettel töltik meg a színpadot. A leányok fürgén járják a csárdást az idősebb asszonyok mellett, akik lassúbb léptekkel tapossák a ritmust. Egy tizenéves cingár legény úgy ropja a kalotaszegi táncot, hogy korosabb férfitársai is döbbent büszkeséggel figyelik – a közös szenvedély élménye és egymás kölcsönös tisztelete adja a nemzedékek összetartozásának erejét.

– Feladatunk és felelősségünk, hogy az elődeinktől kapott értékeket éltessük. A gyökerekbe fogódzkodva, szüntelen megújítva, például újragondolt koreográfiák által idézzük vissza a hagyományokat a színpadon – mondja Péter Tibor, az egyesület elnöke. Bár ő aktívan már nem táncol, de a családjából négy generáció koptatja együtt a színpadot, gondozza a gazdag bagi hagyatékot.

– Büszkeség Iglói Éva (a település táncegyüttesének egykori vezetője és koreográfusa) és Rónai Lajos (zenetanár, néprajzkutató) nyomdokaiban járni, akiknek a népművészet iránti alázatos elhivatottsága sokunk előtt máig ösztönzően és példaként áll. Értékrendet, emberi tartást, felelősségtudatot tanultunk tőlük és a tánccsoportban minket körülvevő emberektől – folytatja Veresné Hajdu Zsuzsanna, aki kislánykorában kezdett Bagon táncolni. Hat éve az ő keze alatt cseperedik három gyermekcsoport megannyi táncosa.

Nem véletlen, hogy az egyesület neki ítélte oda az együttes egykori kiemelkedő táncos egyénisége, Horváth Mihály után elnevezett Portörő-díjat (ez volt Horváth Mihály beceneve). Ahogy a színpadon a tanítványaival táncol, arca beragyogja a művelődési ház nagytermét. Törődő kedvességgel, türelemmel és odaadással terelgeti a legkisebbeket a fellépésen, ahogyan a próbák alkalmával is. Ugyanakkor szavaiban ott rejlik egy finoman rendet parancsoló tekintély, amelyből érzik a gyerekek, hogy a színpadon ők is a táncos közösség felelősségteljes tagjai.

A legkisebbek idén – rendhagyó módon – azokkal együtt léptek fel, akik már több éve, évtizede ápolják és vigyázzák a magocskából nőtt virágot. Akadnak, akik már harminc-negyven éve vagy még ennél is hosszabb ideje táncolnak az együttesben. A jubileumi oklevéllel kitüntetett Lados László kerek ötven esztendeje kezdte. S meg kell említeni Tóth Mihályné Sápi Juliska nénit nevét is (84), aki megalakulása óta tagja a tánccsoportnak.

Az öltözőben a gyermekeknél talán még jobban izguló édesanyák – köztük jelen írás szerzője – és a tapasztaltabb fellépők öltöztetik a kislányokat és -legényeket. Torda Jánosné Panni néni, aki idén már tizenötödik éve segíti az együttes munkáját, gondozza a ruhatárát, kezeli a pénzügyeit, karjaiba véve bátorítja Boglárkát, középső gyermekemet, aki jelenleg az együttes legfiatalabb táncosa.

Péter-Hegedűs Kinga, Tibor felesége igazít a rózsaszín ráncolt szoknyán, mielőtt viselője színpadra lép. Juliska és Panni nénivel karöltve sokat tesz azért, hogy az együttes a hagyományokat öltözékében – amelyet nemrég a leghitelesebb viselet díjával tüntettek ki – szintén hűen megőrizze.

A Bagi Boszorkák őszinte átéléssel adják élő a moldvai táncokat is. Az alsós gyermekcsoport a XII. Fény Fesztiválon Kiváló Aranyfény minősítést kapott, valamint elhozták a leghangulatosabb produkció különdíját. Mellette számos egyéni elismerés öregbíti az együttes nevét. Mátyási Kristóf, hogy csak egyet említsünk a sokból, a Közép-magyarországi régió szólótáncversenyén Aranypaszomány-díjas táncos címet kapott. 

A szép tánchoz nem akármilyen muzsika kell. A Fix-Stimm Zenekar (Rónai Zoltán, Dulai Zoltán – akinek két kislánya is az együttesben táncol –, Balogh Roland, Mihálydeák Barna és Cserta Balázs) megalakulása óta, harmincöt éve kíséri az együttest. Muzsikájuk elválaszthatatlanul hozzánőtt a bagiak táncához. Ahogy játszanak, az biztonságot jelent a fellépőknek, „nélkülük a hangulat sem az igazi a színpadon”.

Az ifjú legények pörgetik a leányokat, a szoknyák lebbennek – ismét a hagyományőrző tánccsoport ropja a színpadon. A műsorukat ifj. Rónai Lajos, a Népművészet Ifjú Mestere, az egyesület művészeti vezetője álmodta meg. Szinte minden produkcióban szerepel, jó őt táncolni látni. A felnőtt csoporttal közösen végzett lelkiismeretes munkáját jól példázza, hogy a Hagyományőrző Együttesek Országos Bemutató Színpadán tizenegyedik alkalommal – ebből kilencszer Lajos vezetésével –minősültek kiválóan, valamint a Nívódíjas Együttes címet is elhozták.

Bagon a legkisebbek beleszületnek a hagyományokba. De az együttes a teljes Galga mentén jó hírnévnek örvend. Többek között Hévízgyörkről, Szadáról, Turáról, Gödöllőről is hordják hozzájuk a gyerekeket próbára, ahol hétről hétre ismerkednek a magyar tánc- és zenekultúrával, valamint a népszokásokhoz kötődő tradíciókkal.

A táncos csapat a megközelítőleg 3700 lelket számláló falu szinte minden közösségi eseményén –például a nemzeti ünnepek megemlékezésein – képviselteti magát. Munkájuk büszkeséget és biztos pontot jelent a nagyközség életében, amelyre építeni lehet. Bárhol örömmel fellépnek, de a helyi Dózsa György Művelődési Házat tekintik az otthonuknak. Az előző év munkáját összefoglaló gála pedig igazi ünnep az életükben.

Amikor két éve először láttam a műsorukat, magával ragadott. Azt kívántam, hogy bárcsak a gyermekeim is köztük táncolnának. Pár hónappal ezelőtt – örömömre – fiam, Barnabás és a nagyobbik lányom, Boglárka is csatlakozott hozzájuk. A fellépésük után együtt nézzük végig a gálaműsort. Lenyűgözve figyelik, s egy-egy produkció után a fülembe suttogják: „Még egyet!”, vagy „Én is szeretnék ilyet táncolni”. Ekképpen nő, gyarapodik a lelki magocska, amely egy napon majd tündöklő virággá sarjad…