Akikre rászakadt a baj

Székelyföldi barátaink öt gyermeket neveltek föl tisztességben, szeretetben, rengeteg munkával. Életükben megdolgoztak mindenért, és segítettek, akinek csak tudtak, nem gondolva, hogy egyszer majd ők szorulnak támogatásra. Aztán jött egy szörnyű éjjel: a pajtájuk lángra lobbant, égett mindenük. Szerencsére volt, aki épp arra járt, és meglátta a tűzvészt, hívta a tűzoltókat. Percek alatt ott voltak, és sikerült a lakóházat megmenteni, miközben a tetejét már nyaldosták a lángok. A ló, a tehén kétnapos borjával s a malacok megmenekültek, de a birkák és a teljes baromfiállomány bennégett, odalett az istálló, a szín, a műhely az összes szerszámmal és géppel, megsemmisült a faanyag, és minden, amit a portán tároltak.

A segítség azonban nem maradt el. Bebizonyosodott a Jó tettért jót várj! igazsága, megmozdult az egész falu, jött mindenki, aki a szerencsétlenül járt családtól korábban segítséget kapott. Magyarországról a barátok pénzt küldtek, három héttel a pokoli éjszaka után állnak az alapok, épülnek a falak, fa helyett kőből készülnek.

A tűz az egyik legnagyobb csapás egy család, egy ember életében, s mostanában mintha egyre gyakoribb lenne – legalábbis a szerkesztőségünkbe érkező levelekből, telefonhívásokból úgy tűnik. Emlékezzünk csak a Bogácson élő kis Farkas Viktória történetére: kétéves sem volt, mikor egy lakástűzben testfelületének 60 százaléka megégett – olvasóink között volt, aki a családnak 300 ezer forintot küldött. A kislányt ma is, évekkel a tűz után bőrátültetésre viszi az édesanyja, s ki tudja, még meddig. Nemrég írtunk arról, hogy Bodonyban leégett Farkas Istvánék, Beniék háza, a segítség ott sem késett. Korábban Ófehértó-Ligettanyán és Csólyospáloson csaptak magasra a lángok – ahol szintén segített az önkormányzat és a lakosság –, s Tűzvész jeligével e héten is egy tűzeset után írott olvasói levelet közlünk, amelyben a károsult helyett a nővére kér segítséget beteg bátyjának.

Nagyon sokszor sajnos az is bebizonyosodik, hogy a baj tényleg nem jár egyedül. A nádudvari Mesznikow Imrének meghalt a felesége, miután a belvíz miatt összeomlott a lakásuk, Vihar után című írásunk főszereplőjének is nagybeteg lett az asszonya, miután a szélvész, majd a fagy és a jégverés mindenét tönkretette. Egy baleset, egy hirtelen jött betegség egyik napról a másikra képes megváltoztatni az ember életét, hát még hogyha elveszítjük azt, akit mindenkinél jobban szerettünk. Társkereső olvasónk között nem egyet ismerek, akit ilyen tragédia ért: sok év múlva is a gyermeküket vagy a házastársukat siratják, de már nem kaphatják vissza sohasem.

Segíteni igyekszünk a magunk módján mi is a segítségkérő és a társkereső levelek közreadásával, s azzal is, hogy szerkesztőségünkben is ruhát, lábbelit és gyermekjátékokat, pénzt gyűjtünk, különösen a nagyobb ünnepek előtt. Tudjuk, hogy ez csupán csepp a tengerben, de úgy érezzük, a szerény ajándék és a jó szó is segít. A magányosság fájdalmát és reménytelenségét csak az ismeri, aki átélte már, s a világ egész más lenne, ha senki nem maradna egyedül.

Arra kérjük olvasóinkat, hogy forduljanak bátran hozzánk – azok helyett is, akik már kérni sem mernek talán. Hosszú évek tapasztalata, hogy ahol nagy a baj, ott segítenek a jó szándékú emberek. Így lett új otthona cikkünk nyomán a monoki Kertész Sándor István családjának, miután az édesanya halála után a hét gyermek félárván maradt. Kohn Istvánné Csöndör Margit is így jutott Kacorlakon három unokájával házhoz, miután a nevelőotthonból magához vette őket, nekik egy nagylelkű vállalkozó házaspár segített.

Segítségkérő olvasóink pedig a mi munkánkat azzal könnyíthetik meg, ha leveleikből nemcsak a részleteket ismerjük meg – sajnos néha ez is elmarad –, hanem telefonszámot is kapunk. Ennek hiányában csak a tudakozót hívhatjuk, ha ott sem ismerik a számot, akkor levelet kell írnunk – ehhez viszont olykor a cím is hiányzik –, amire a válasz legkorábban postafordultával érkezik. S ne feledjük, kétszer ad, ki gyorsan ad. Segítsünk hát ezzel is egymásnak!