Katedra és paletta

Családjával gyakran járta a nógrádi települést körülölelő erdőket: gombát, kökényt, galagonyát gyűjtöttek, akácvirág édes illatát szívták, szamócát ettek. A szülői házuk mögött magasodó Berektetőn túl a Mátra vonulatai tekintettek vissza rá. A hegyek, völgyek színei, a természet ízei, formái olyan lelki örökséget jelentettek számára, amely később megalapozta a művészi szemléletmódját, témavilágát.

A gimnáziumot követően, 1964-ben dajkaként dolgozott a helyi óvodában. Szeretett kisgyerekekkel foglalkozni, akiket két homokba rajzolt vonallal ámulatba tudott ejteni. Rövidesen tanítói állást kapott a régi iskolájában. Hálával emlékszik hajdani pedagógusaiból lett kollégáira, akik hamar köreikbe fogadták. Időközben elvégezte az Esztergomi Tanítóképzőt. Negyvenhárom évig oktatott a mátranováki intézményben, igazgatóhelyettesként innen ment nyugdíjba 2005-ben. A 2019-ben megkapott pedagógus aranydiplomáját az alma materében vehette át.

Rajzolni nemcsak szeret, de már fiatalon tehetséggel nyújt a grafitceruzához, festőecsethez. Munkatársai jól tudták ezt. Ezért a lelkiismeretes alsós tanítónak hagyták, hogy a szívéhez közel álló tantárgyakat oktassa: az éneklés, a tánc örömére, a rajz és az alkotás szeretetére tanította a gyerekeket. Egykori diákjai máig emlegetik az iskola feletti fenyvesben tartott rajzóráit, a végigdalolt kirándulásokat, az úttörőtáborokat, amelyeket férjével közösen szervezett.

Férje, Nagy Izidor gyakorlóéves tanítóként Ipolytölgyesről került a mátranováki iskolába, a munkában és az életben egyaránt hű társra találtak egymásban. A házasságukból két gyermekük született: Ágnes és Tamás. Gondos, fáradságos munkával, saját kezükkel építették fel családjuk otthonát, ahová 1973-ban költöztek be. A festőművész máig itt él. Sajnos, már csak egymaga lakja a mátranováki házat.

Harmincegy éve annak, hogy szeretett férjét, hosszadalmas betegséget követően elszólította mellőle a Teremtő. Gyermekei és unokái, Petra (34) és Levente (22) amikor tehetik, meglátogatják őt. Akkor megtelik élettel a ház, s boldogsággal nagymama szíve.

Már a családanyai feladatok, a szülei gondozása, a kert művelése mellett is, amikor csak ideje engedte, rajzolgatott portrékat, életjeleneteket. Bújta a könyveket, önképzéssel fejlesztette művészi tudását. Húsz évvel ezelőtt a tököli várat ábrázoló, tollal készült alkotásával elnyerte egy képzőművészeti pályázat különdíját. Ugyanebben az évben sor került az első kiállítására – természetesen a mátranováki általános iskolában.

Eddig huszonkét önálló tárlata volt a szülőfaluján kívül többek között Gyöngyösön, Pásztón, Zebegényben, Budaváron, Salgótarjánban. Művei rendszeresen szerepelnek csoportos kiállításokon, nagy sikert aratott például a kozárdi Emlékek a falumból, de a fővárosban megrendezett Száz festő száz képe című tárlaton is.

Otthonában is szívesen mutatja meg képeit az érdeklődőknek, s örömmel meséli el a hozzájuk fűződő történetet. Takaros háza tiszta fehér falait élettelivé varázsolják a javarészt fakeretbe foglalt alkotásai, s lapul még jó pár ideiglenesen paszpartuba, azaz karton keretekbe, albumokba rendezve. Időnként átlapozza akvarell- és olajfestményeit, pasztellkrétával, tussal, tollal, ceruzával megalkotott rajzait – összesen lehet vagy kétszáz darab. Olykor talál köztük olyanokat, amelyeket még nem érez teljesen késznek. Ezket újra a festőállványra helyezi, és tovább álmodja.

Szeret utazni, kirándulni, ami kimeríthetetlen ihletforrást szolgáltat műveihez. Szenvedélyes fotós, ez a hobbija segítség ahhoz, hogy emlékei hűen kerüljenek a vászonra. Olykor egy újságban látott karakteres férfiarcban, a kertjében sarjadó virágok szépségében talál inspirációt. Művei között kiemelt helyet kapnak a szeretteiről készített portrék, az emberi valóság láttatásának vágya. Képei kivétel nélkül optimizmust, derűt sugároznak. Még akkor is, ha nehéz témákat, az elmúlás fájdalmát, a magány érzését örökíti meg festőecsetjével vagy rajzceruzájával.

A zebegényi Szőnyi István Szabadegyetem nyári kurzusai, amelyeken már évek óta részt vesz festőként, nemcsak a technikai tudását mélyítették el, hanem barátságokat is hoztak. Időnként az udvara változik művészteleppé: festőtársainak alkotónapokat szervez, s ez évben negyedik alkalommal adott helyet a Nováki és Vendégalkotók Tárlatán résztvevők találkozásának.

A tanítás élethivatást jelent a hetvennyolc esztendős asszonynak. A nyugdíjba vonulását követően még két évig oktatta a kazári művészeti iskola képzőművészeti tagozatának mátranováki csoportjait. Pár éve életre hívta a helyi Maszat rajzszakkört. Szépkorúaknak, felnőtteknek, gyermekeknek igyekszik átadni a rajz- és festőtudását, az alkotás szeretetét, illetve a művészet gyógyító erejét, amelyet jómaga számtalanszor megtapasztalt.

Először akkor, amikor egy tanítással töltött hosszú hét után fáradtan nézte a tanítványától kapott virágcsokrot. Egyre csak hullottak a virágszirmok, s ő a boldog pillanatok múlandó emlékét maradandóvá akarta tenni. Megfestette, közben megpihent a lelke. A felüdülést, elmélyült kikapcsolódást nyújtó alkotás mellett a kertművelés és tudásának továbbadása tölti ki a napjait. Kívánjuk, hogy a Jóisten még sok erőt adjon a munkájához!