Erőt ad a gyermekmosoly

Szívbéli küldetése egy családi tragédiából indult. Szeretett unokatestvérét csecsemőkorában elveszítette. Hogy feldolgozza a lelkébe gyűlt szomorúságot, eljárt mesét olvasni a Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinikára. Ekkor érezte, hogy még többet akar adni a gyerekeknek. Hozott két nagy szatyor csokoládét a kicsiknek, hogy felvidítsa őket. Rendszeresen járta a kórtermeket, amikor egyszer szemtanúja volt, ahogy a beteg kisfia mellett ülő zokogó édesanyára pillant a gyermeke, és annyit mond: „Mosolyogj anya, mert nekem most indulnom kell.” A szívbe markoló pillanat örökre a lelkében maradt…

Megszületett az Egy tábla szeretet segítő mozgalom. Ádi bohóc – ahogyan főhősünket ismerik – önkéntes társaival, valamint óvodákkal, iskolákkal összefogva országos mozgalmat működtet. Emberfeletti igyekezetük szemléltetéseként: a 2021-es évben tizenkétezer táblás csokoládét, 168 kiló apróédességet, 28 millió forint értékű orvosi eszközt osztottak szét 57 kórházi osztály 2789 gyermekágyán. „Hiszem, hogyha megtalálsz egy igaz célt, azt alázattal szolgálni kell” – vallja a negyvenöt éves férfi, akinek még saját gyermeke nincs, de minden kicsit, akivel küldetése során találkozik, magáénak érez.

Nem bánt vele kesztyűs kézzel a sors. A budapesti fiú a csepeli szakmunkásképző iskolába szerzett papírgyártó feldolgozó végzettséget, bár ő inkább rendőrnek készült. Édesapját 1992-ben elveszítette, s édesanyja öt évvel később bekövetkezett hirtelen, érthetetlen halála hatalmas törést jelentett az életében. Második házasságból született gyermekként testvéreivel sosem ápolt jó kapcsolatot. Tizennyolc évesen teljesen magára maradt, s ez elindította őt egy lejtőn.

Egyik albérletből költözött a másikba, vidékről városba és vissza. Dolgozott gyári munkásként, biztonsági őrként és takarítóként, ez utóbbi munkájában lelkiismeretességével egészen a csoportvezetői szintig eljutott. Nehezen találta a helyét az életben. Egészen addig, míg meg nem ismert egy lányt. Két évig ápolta vidéken élő beteg kedvesét, amikor a Teremtő elszólította mellőle őt. Ekkor István megtört lélekkel, egyetlen szatyorral a kezében érkezett vissza a fővárosba. Barátoknál húzta meg magát pár napra, de éjszakázott hajléktalanszálláson is. Mélypontra került. Ám őt olyan fából faragták, hogy összeszedte magát, újból talpra állt.

Épületbontáson dolgozott 2011-ben, amikor derült égből villámcsapásként vért kezdett köpni. Azonnal kórházba vitték, ahol hosszú sor vizsgálat várt rá. A jobb tüdején emberfej nagyságú daganatot találtak az orvosok, a vérzés miatt azonnal megoperálták. A mellkas felnyitásakor azonban kiderült, hogy valójában szivacsos elváltozással állnak szemben. Közvetlen levegő hatására a légmell (szakkifejezéssel: pneumothorax, PTX) összeszorította a tüdőjét. Újra kellett őt éleszteni…

Ezt követően még háromszor feküdt a műtőasztalon. A légzőszerv működése érdekében öt bordáját és a jobb oldali három tüdőlebenyből egyet eltávolítottak. Akkor 68 százalékos légzésfunkció mellett, amely folyamatosan stagnál vagy romlik, öt évet jósoltak neki az orvosok. A helyzetét tovább súlyosbította, hogy 2014-ben egy balesete miatt vérátömlesztést kapott, aminek a következménye hepatitisz, májgyulladás lett.

De ő makacsul élni akart. A rokkantsági járadékból nem tudna megélni. Ezért újból dolgozni kezdett, hogy el tudja tartani magát: előbb építkezésen, majd lehúzott három évet a mentőszolgálatnál, s az egészségügyi állapota miatt tavaly szeptembertől „beugrós” biztonsági őrként igyekszik megkeresni a kenyérre valót. El kellett fogadnia, hogy a fizikai terhelhetősége csökken, folyamatos légszomj gyötri, a tüdeje egyre kevesebbet bír. Előfordult, hogy légzésfunkciója 17 százalékra leesett, mentőt kellett hívni hozzá. 2017-től oxigéntámogatásra szorul. A készüléket ma, amikor a légzésfunkciója csupán 21 százalék, szinte folyamatosan használja.

Önzetlen igyekezetét, példamutató emberségét, lám, az égiek viszonozzák. A nehéz időkben, amit jelenleg is átél, sok hozzá hasonló jó lélekkel találkozott. Három éve egy önkéntes társa megvásárolta neki az oxigénpalackot, amelyre neki nem tellett. Kedves barátja, Kiss Cintia élelemmel (is) segíti őt. S István minden támogatásért kezeit összeszorítva mond hálát.

Többek között a maga kovácsolta segítőközösség is gyűjtött neki adományt, hogy fogadott családjával, kedves barátaival, akikkel már tíz éve együtt él, el tudjon költözni budapesti albérletükből a hevesi Vécsre. A vidéki ház a törlesztőrészlet kifizetése után végre a saját, biztonságot jelentő otthonuk lehet. A napi költségek (az étel, a gyógyszer) kifizetésével az állapota miatt minden igyekezete ellenére sem boldogul. Nem forszírozza, de szüksége van most a támogatásra…

Fél a gyógyszeres kezeléstől, amelynek még előtte áll. S legfőképp a terápia mellékhatásaitól (a láz-, izomgörcs, depresszió), a szövődményveszélytől tart. De nincs más választása. A májgyulladás kezelése, megszüntetése nélkül ugyanis a kezelőorvosai nem tudják végrehajtani a tüdőtranszplantációs műtétet. A beavatkozás azonban nem kevesebbet jelentene neki, mint esélyt a további életre.

Akadnak pillanatok, amikor elhatalmasodik rajta az aggodalom: „Mi lesz, ha már mennem kell?”. Sosem fogja feladni – megfogadta a barátainak, önmagának, s a szívének oly kedves gyermekeknek. Mosolyuk tartja benne a lelket. Miattuk érzi úgy, hogy küzdenie kell az utolsó pillanatig…