Filmvarázslat Lakiteleken

Ez évben is két kategóriában lehetett nevezni: a hungarikumokról, helyi értékekről készült, maximum 26 perces filmekkel a Művelődés címszó alatt és 18 év alatti fiatalok által mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perces rövidfilmekkel a „Most mutasd meg” pályázat keretében, szintén a művelődés témakörében. A főként filmes szakemberekből, írókból és újságírókból, lap- és könyvszerkesztőkből álló zsűri 22 alkotást részesített valamilyen díjban, de ezeken kívül is számos kitűnő filmet láthattunk. Közönség is volt szép számmal, délelőttönként diákok és tanáraik, délután zömmel nyugdíjasok töltötték meg a Kölcsey-ház nagytermét – s ők is szavaztak. Egy-egy 25 ezer forintos közönségdíjjal jutalmazták a szerintük legjobb filmeket és alkotóikat a csongrádi, kiskunfélegyházi, kiskunmajsai, mórahalmi, nagykőrösi és tiszakécskei általános és középiskolások meg a kiskunfélegyházi, lakiteleki és tiszaalpári nyugdíjasklubok tagjai, a Jimmy Hard balladája című 8 perces filmremek (rendezője S. Papp Máté) pedig az utolsó napon megkapta a 250 ezer forintos közönség-fődíjat. Jimmy Hard, a New York utcáit járó, lélekben magányos és szerelemre vágyó ifjú buszsofőr története sokak szívébe belopta magát, a diáknézők körében a szünetekben a legtöbbször az ő neve hallatszott.

A 38 tagú zsűri rangsorában a legmagasabb pontszámot a Makói Városi Televízió Tejút című filmje érdemelte ki, rendezője és operatőre az ugyancsak fiatal Miklós András. Hogy az értékeket Lakiteleken nem rőfben mérik, azt mutatja, hogy a Tejút hossza is csak 11 perc, de a szintén magányosan élő tanyai tejesember portréja annál inkább telitalálat. A film az Országgyűlés elnökének egymillió forintos különdíját, vagyis a szemle fődíját kapta, kiegészítve egy közöségdíjjal.

A Kecskemétfilm évről évre Lakiteleken is lenyűgözi a nézőket fergeteges rajzfilmjeivel. Most a Cigánymesék sorozatból a Lóvá tett kupeceket láthattuk (rendezője Tóth-Pócs Roland és Balajthy László), a zsűritől ez kapta a második legmagasabb pontszámot, s persze díjazta a közönség is. Pontszámban a „bronzérmes” a kassai ifjabb Szaszák György filmje A tenor, Tóbisz Titusz címmel, amely e sorok írójának különösen tetszett. Tóbisz Titusz fantasztikus hangjával ma az opera nagyszínpadának neves tenora, de az út, amelyen eljutott idáig, korántsem volt akadályoktól és kátyúktól mentes. Volt hórukkmunkás és szállított gombát a Felvidékről Bécsbe, s többször lemondott az operaénekesi karrierről, de később minden jóra fordult. Derűjét a legnehezebb időszakokban is megőrizte, s természetes szerénysége megmaradt a csúcson is, ami őt még rokonszenvesebbé teszi.

Pontszámban a negyedik helyre a Holnap könnyebb lesz című portré került, melyet az Ausztráliában élő Vladucz Zoltán rendezett, és ifjabb Szaszák Györgyhöz hasonlóan ő filmje operatőre is. Faragó István, a film főszereplője 1956 után került pékként Ausztráliába, s nem kímélte az élet, de megküzdött a nehézségekkel. Többször is a nulláról kellett újrakezdenie, a film készítésekor is egy lakókocsiban él a Brisbane-i Magyar Ház kertjében, optimizmusa azonban kikezdhetetlen, mert a boldogságot és elégedettséget soha nem a pénz jelentette számára. Az emberi kapcsolatokat és az élményeket mindig többre tartotta, s keresztül-kasul bejárta a hatalmas országot, de legszebb emléke a csíksomlyói búcsú, ahol a múlt évben együtt lehetett Erdély, az anyaország és a világ magyarságával.

Több filmet láttunk Erdélyből, s az Isten szeme előtt és az Én tartozok a földhöz szinte azonos pontszámot kapott. Az elsőt a székelyudvarhelyi Pál Melinda rendezte, és középpontjában Székelyderzs unitárius lelkésze és közössége áll, témája: hogyan próbál megküzdeni a templomáról híres kis székely település az elvándorlással, a megmaradását veszélyeztető folyamatokkal. Fábián Kornélia, az Én tartozok a földhöz című alkotás rendezője ugyancsak székelyudvarhelyi, a film pedig Székelyszenterzsébet református lelkészéről, Kincses Kálmánról szól, aki szürkemarhákat és lovakat tart, földet művel s nem rest traktorra ülni – mert úgy érzi, a földből jön minden, s Székelyföld magyarságát ez tudja megtartani. Ez a film nyerte el kiadónk, a Mediaworks Hungary Zrt. 100 ezer forintos különdíját is.

És szép számmal érkeztek filmek a Felvidékről és a Délvidékről meg Kárpátaljáról is, ahol az élet most nagyon nehéz. Erről legmélyebben talán a Csapon élő K. Debreczeni Mihály Belső aksi című filmje vall – az operatőr Bereczky Tamás –, amely azt mutatja meg, hogyan lehet áram nélkül élni, hiszen Kárpátalján a háború kezdete óta néha napi 10-12 órás áramszünet van. De a lélek fénye, a „belső aksi” erősebb a sötétségnél, s hitet ad a családoknak, a sok gonddal küzdő közösségeknek.

Visszatérve Magyarországra, következzék néhány film a díjazottak közül. A piros ruhás lány, az oroszlányi Forgács József alkotása egy közel hetven évet átívelő igaz történetben idézi fel a Rákosi-rendszer rabtáborainak embertelenségét s egy plátói szerelem emlékét. A Lovakon, nyergekben – rendezője Komporday Tamás – a honfoglaló magyarok hadművészetét mutatja be. Horváth Levente ÁGOTA tábor: a gyógyulás otthona címmel az Állami Gondozottak Országos Találkozójára visz el bennünket, a tíznapos táborozásnak a múlt évben több mint ötszáz nehéz sorsú fiatal volt a részese. A csobánkai Gacsal Zsolt Holdról holdra című filmje elhagyott gyermekekről és idősekről meg az őket elhagyókról szól, az Emberek, magyarok, íme a költő... az árván maradt József Attila makói éveit hozza közel, rendezője a makói Baráth Réka. A „Most mutasd meg” kategória fődíját a budapesti 18 esztendős Peresztegi Hanna 18 című filmje kapta, amely a tizennyolcadik életévének betöltése után, 1959. március 21-én kivégzett Mandfeld Péternek állít emléket. Öccse, a 15 éves Peresztegi Mirkó szintén szerepelt a szemlén, ő az 1957. június 28-án, 24 évesen megölt Tóth Ilonáról készített 3 perces filmet.

Hosszú lenne felsorolni minden olyan alkotást, amely valamiért megragadta a nézőt. A Duna, a Duna World vagy az M5 tévécsatorna műsorán bizonyosan találkozunk jó néhánnyal közülük – volt, amit már korábban láttam. S a filmszemle igazi ereje abban is rejlik, hogy a vetítések után az alkotók találkoznak a zsűritagokkal és egymással, s ezeken a fórumokon, eszmecseréken sok minden szóba kerül, amiből tanulni lehet. A beszélgetések aztán néha egy-egy pohár bor vagy sör mellett éjszakáig folytatódnak, s ezek élményét is ki-ki magával viszi. Így válik a Lakiteleki Filmszemle a Kárpát-medencei magyar filmművészet jeles eseményévé, erősítve az érzést, hogy határok nem választhatnak el minket, ha lélekben összetartozunk.