Rántotta negyven tojásból

Első látásra semmi különös nincs a kömörői főutcán lévő portán. De ha beljebb megyünk, egy igazi arborétumban találjuk magunkat. Gyönyörű eper- meg kőrisfák ár­­nyékolják be az udvart, lentebb meg öreg diófák zöldellnek. Ám a figyelmes ember már rögtön a kiskapuban megáll, mert akkora paradicsomtövek kúsznak ott az ég felé, mint egy-egy orgonabokor, s öntve rajtuk a termés. Van belőlük egy féltucatnyi, s a legnagyobbat kivéve mindannyian testvérek. A legnagyobb tő az anyjuk, házigazdánk annak nyakhajtásaiból nevelte a „gyerekeket”. 

Itt, a felső udvaron még semmi nyoma a lenti állatseregletnek, de ekkor felrikolt valahol egy páva, amire lúdgágogás a válasz. Szólhatna erre kutyaugatás, kacsahápogás, fürjpitypalattyolás is, de se ugatás, se hápogás, megszokták már az itteni állatok egymás hangját. A pávák is csak azért rikoltoznak, mert nemigen állhatják az idegeneket, vagyis bennünket, látogatókat. De mikor látják, hogy a gazdájuk, Szarka Zsolt is velünk van, elhallgatnak. Volt idejük megszokni egymást, hiszen hét vagy nyolc éve élnek itt, a kakas meg a két tojó. 

Szarka Zsolt szavaival élve, úgy 2000 táján kezdődött a „mániája”, vagyis az érdekesebb kisállatok iránti szenvedélye. Volt neki gyermekkorában is persze állata, nyulakat tartott, még el is adott belőlük szépen, de az igazi szenvedély már felnőttkorában érkezett. Hogy mennyi állat kapirgál, gágog, hápog, ugat, csicsereg a portán, nem lehet pontosan megmondani. Azok a libák, fürjek, kacsák, galambok, kutyák, pávák ugyanis szaporodnak, s ha ad is el belőlük, a szaporulatból is marad mindig egy-kettő. Most is kotlik egy csomó jószág, van, amelyikre nem, de olyan is van, amelyikre nagyon is oda kell figyelni. A kínai fürj, ami a világ legkisebb fészekhagyó madara, például elvonul kotlani, a pávafióka viszont hihetetlenül kényes. S van, amelyiket az embernek kell felnevelni. De nem mindegy ám, hogy mit adunk neki. Túró, hagymaszár, főtt tojás és a magas fehérjetartalma miatt intenzív pulykaindító táp nélkül reménytelen a felnevelése. 

– De az se mindegy, hogyan etetjük! – magyarázza Szarka Zsolt. – Mert hiába éhes a fióka, a földről nem veszi fel az eleséget. Épp ezért vízbe mártjuk az ujjunkat, hogy ráragadjon a táplálék, s onnan csipegeti fel a kicsi. De még így is nagy a kockázat, nem véletlen, hogy kevés a páva. 

Megkérdezzük azt is, melyik a kedvenc állata, de a házigazda ezen csak mosolyog. Hiszen az emberne, ha tíz gyermeke volna is, nemigen tudna választani közülük. Ez így van ez esetben is. Mert mondhatná, hogy például a görény vagy a törött szárnyú egerészölyv, de említhetné a kanadai ludakat vagy a holland törperécéket is, mindet szereti. Hogy aztán azok mennyire szeretik a gazdát – hát ezt nem tudni. Az udvar legnagyobb állatai, az emuk viszont egészen biztosan nagyon szeretik. Emil, az emufiú például egy percre se hajlandó fél méternél távolabb menni nevelőjétől, folyton rajta csüng, s elvesz tőle mindent, amit csak a csőre elé tart. 

Reggel és este is egy órát vesz igénybe az etetés, itatás, de ez ­egyáltalán nem azt jelenti, hogy napi két órával le is tudható ennyi állat. Hiszen az ólakat, ketreceket takarítani, fertőtleníteni kell, s néha különféle betegségekkel is meg kell birkózni. Időigényes és költséges hobbi, az biztos. Ám aki belekóstolt egyszer, az nagyon nehezen tud, de nem is igen akar szabadulni tőle. Még ha mindent összeadva veszteséges is a szenvedély. 

Ráadásul hány ember mondhatja azt el magáról, hogy én ma reggel negyven tojásból ettem rántottát? Senki. Legfeljebb a fürjtenyésztők. Mert annak tojásaiból tényleg negyven kell egy rendes früstökhöz. De akinek van, mondjuk, egy tucatnyi fürjmadara, ezt is megengedheti magának. Mert ez a madár évente háromszázat is tojik, s az megszorozva tizenkettővel…! 

Fürjtojást persze nem eszik mindennap az ember. A kutyák is ritkán, lehet, hogy sohasem. De ezt egyáltalán nem bánja az a kis fiú terrier, akit a halál torkából mentett meg Szarka Zsolt. Most egy éve felhívta egy milotai vadászbarátja, hogy viszi Gyarmatra elaltatni a szomszéd gyönyörű szép terrierjét, mert rámorgott egy gyermekre, s a gazdája halálra ítélte.

De ő sajnálja, Zsolt nem tudná befogadni? 
Nem nehéz kitalálni a történet végét…