Klimax: hisztisebbek a férfiak

– Kezdjük a végével! Kötete utolsó lapjain megjegyzi, hogy kellene még egy könyvet írnia a klimaxról. Ezek szerint nem mondott el mindent erről az unikum témáról?
– Ha a könyv elejét is elolvasta volna, érthető lenne e megjegyzés, ott ugyanis megemlítem, hogy szinte tudatlanul kezdtem el írni. Mire elkészültem vele, okosabb lettem, de egészen más úgy megírni egy ilyen könyvet, hogy az ember mindent tud a témáról. Benne van persze a szakemberek tudása, jó néhány kedves nő tapasztalata és a magam elmélkedései, de mégis úgy véltem, jó, ha a végén őszintén megjegyzem, amit egy másik könyv szükségességéről gondolok.

– Bizonyítandó, hogy az elejét is elolvastam, idézem egyik indító gondolatát, mely szerint a klimax mifelénk rossz hangzású szó. Talán azért rukkolt elő a könyvével, hogy ne legyen kellemetlen csengésű a kifejezés?
– Ez is benne van. Valaki meg is kérdezte, hogy a klimaxot szeretném népszerűsíteni? Tabutéma, a „klimaxos” máig rosszízű jelző, a köznyelv is banyakórnak nevezi ezt az állapotot. A nők többnyire nem beszélnek a klimaxról, én sem tettem, amíg el nem kezdtem írni ezt a könyvet. Olyan ez a téma, mint a zugivás. Zugklimax. Ha nem beszélnek róla, nincs is. Fontos dologról hallgatunk, s nem készülünk fel rá.

– Vajon miért számít ez tabutémának?
– Mert egyrészt a termékenység megszűnését jelzi a nőknél, amit nehéz elviselniük, hiszen a nő első rendű feladata az anyaság – még akkor is, ha erre a kijelentésre a feministák lángnyelveket lövellnek és dobognak a lábukkal –, noha ez mára kissé megváltozott. Másrészt a klimaxos nőket negatív előjellel emlegetik. S ne szépítsük: a klimax az öregedéshez vezető úton jelentős állomás.

– Rendben, de miért társulnak előítéletek hozzá?
– Mondhatom, hogy fogalmam sincs. Ez mindig így volt. Átfogó elemzések nem készültek sem a témáról, sem arról, miért is van így. Csak egy példa az előítéletre: az egyik laptól felhívtak, szívesen írnának a könyvről, ám a tulajdonos megtiltotta, mert szerinte, ha ez a téma megjelenne a lapban, elriasztaná a hirdetőket.

– Lehet, hogy a klimaxot sokszor még maguk előtt is azért titkolják a nők, mert úgy érzik, ezzel végleg elveszítették a nőségüket, a nőiességüket?
– Egyesek ezt érzik, mások nem. Vannak nők, akik korán mentek férjhez, korán szültek, s mire nagymamák lettek, úgy érzik, életüknek az a része lezárult. Ha társkereső korszakban vannak, ez nem következhet be, hiszen el kell adniuk a „portékát”, vagyis önmagukat, s igyekeznek csinosak, vonzóak maradni. Sokféle válasz van erre a kérdésre, és mindenkinek más klimax-története van.

– Azért az elbizonytalanodás összeköti ezeket a történeteket?
– A klimax általában sokféle kellemetlen fizikai tünetet is okoz, ráadásul elbizonytalanodik az ember a nemiségében, s ezzel együtt mindenben tétovává lesz. Hangsúlyozottan átmeneti helyzetbe kerül, amit nehezen visel. Nem is kellemes állapot. Én egyébként nem szenvedtem meg vele.

– Befolyásolható-e a hormonok tánca?
– Ha a klimax váratlanul éri az embert, s nem gondolja át, mi is történik vele, nagyon kínos lehet. Ha sok mozgással, megfelelő táplálkozással felkészül rá, könnyebb lesz fizikailag elviselni. Ha valaki jól van, azt is inkább bírja, hogy másként néznek rá, mert már nem annyira sugárzó és fiatal. Ugyanakkor egyáltalán nem hiszem, hogy végzetesen búcsút kellene inteni a nőiességnek.

– Arról is ír, hogy a témával kapcsolatban nehezen akadtak horogra férfi beszélgetőpartnerek.
–  A férfiak nagy része iszonyodik a témától, miközben létezik férfiklimax is. Kevésbé látványos tünetekkel, mivel a hormonok működése lassabban hanyatlik, emiatt könnyebben is viselik el. A klimax a nőknél szakadékba zuhanás, a férfiaknál lassú battyogás lefelé a lejtőn. A férfiak sokkal hisztisebbek ilyenkor, kevésbé tudják kezelni ezt az állapotot. Nem véletlenül keresnek sokkal fiatalabb barátnőt, bizonyítandó saját fiatalságukat.