Kepes András elismeri Győzikét!

– Hogyan lehetséges az, hogy már Kepes András is „győzikézik”?
– Harmincnál is több évet töltöttem el a pályán, s aki műsoraimból legalább kettőt látott már, érezheti, miként nyúlok hozzá egy-egy témához. A történeteket mindig másként igyekszem bemutatni, mint ahogyan általában lehetne. Nos, ennyi idő alatt sem sikerült elérnem, hogy ne legyen evidens: ha Győzikéről forgatok, az nem showműsor lesz, s nem is afféle bulvármegjelenés.

– Mi izgatta a figurában?
– Maga a bulvár, melynek ő az első számú hőse. Gáspár Győző az én szememben a korszak egyik nagy komédiása és komikusa, aki pontosan felismerte azt, hogy miként működik a bulvársajtó, amit rafinált módon használ – s ez persze fordítva is igaz. Azok az emberek, akik Győzikét gyalázzák, mindig megnézik a műsorait. Tehát maguk járultak hozzá, hogy a Győzike-show a hazai televíziózás történetének legnagyobb sikere lett, a nézők hatvan százalékát ültette a képernyő elé, amíg a maradék negyven százalék osztozott az összes többi csatornán. Ha valaki erre képes, azon érdemes elgondolkodni, az tudhat valamit.

– Sikerült megfejtenie, hogy mit tud ez az ember?
– Talán meglepő, amit mondok: fölöttébb intelligens. Ha pszichológiai értelemben vesszük – egyébként az intelligencia nem más, mint alkalmazkodó képesség –, akkor például hozzám képest ő sokkal jobban alkalmazkodik a mai világhoz. Amit én csinálok, az lassan múló szeszélynek számít, őt viszont rengetegen próbálják utánozni és kizsákmányolni. Érdekes azt is elemezni: miként fonódik össze a bulvárvilág, melyben boldogan él együtt a bulvársztár, a bulvársajtó és a bulvárolvasó. Ez a hármas egység alkotja a bulvárvilágot, ami persze régen túlnőtte már magát, hiszen a politikai lapok is bulvárosodnak, mi több, a politikai és a gazdasági élet is, mert összefolyik a valóság és az álvalóság, ami bulvárt termel. Ebben a közegben nem csoda, hogy az emberek gondolkodás módja is ezt a tendenciát követi.

– Erről szól tehát a műsora, melynek Győzike a kulcsfigurája. Sikerült belelátnia a mindennapjaiba?
– Azt majd a nézők eldöntik. De nem véletlenül lett a műsor címe: Gáspár Győzi két élete. Merthogy az egyik élete a show világában és a bulvár áramlatában zajlik, a másik pedig privát szférájában, a családja körében, amit showként tár a nyilvánosság elé – a két valóság azonban egymásba csúszik. Engem az izgatott, hogy Győzike meg tudja-e még különböztetni a valódi személyiségét attól, amit a bulváron keresztül kell mutatnia a sikeresség érdekében.

– Nem „lóg ki” Győzike a Különös történetek eddigi riportalanyai közül?
– Arra vagyok kíváncsi, hogyan működik a mai magyar valóság, miként áll össze a valóságelemekből az életünk, és kik a legnagyobb hőseink. Ha tetszik, ha nem, Gáspár Győző is közéjük tartozik. S persze Horthy Miklós unokája, Eduardo Rózsa-Flores, a csodaló Overdose, Czinkóczi Zsuzsa és Veronka ugyancsak azokhoz sorolható, akik valamilyen módon felforgatták az életüket vagy az életünket. „Kavicsot kell dobni a gondolkodás állóvízébe” – mondták a zen buddhisták. Ezzel a bölcselettel teljes mértékig azonosulni tudok, erről szól a munkám. Nem volna baj, ha átértékelődnének azok a közhelyek, melyekről az emberek azt hiszik, hogy értik. Ha ez sikerül(ne), talán az előítéletek is megváltozhatnának. És még egy idézet. Bertrand Russel angol filozófus úgy véli: „Az okosok tele vannak kételyekkel, a hülyék meg magabiztosak.” Én ez utóbbiak magabiztosságát szeretném egy kicsit froclizni.

– S ön tudna úgy bánni a bulvársajtóval, mint Győzike?
– Nem is akarnám, teljesen más műfaj. Érdekes módon a bulvárban is kialakultak már rétegek. Győzike például egy igazi bohóc, a celebnek nevezett többiek meg pojácák.

– A zen buddhisták hasonlatát hoznám fel arra, hogy Eduardo utolsó interjújával ön is kavicsot dobott az állóvízbe! Vannak-e újabb fejlemények?
– Nem célom a bulvársajtót bűnbakká tenni, de véleményem szerint nem gondolták végig, milyen következményekkel járnak a túlzó cikkeik. Mindenki rágja a saját gittjét, és egészen elképesztő félreértések alapján jelentetik meg fércmunkáikat. Ami meglep: komoly újságok is beszálltak a ringbe. Azzal pedig végképp nem tudok mit kezdeni, hogy egyes női lapok is felkapták a témát, holott szemmel láthatóan nem értik, miről van szó. Eduardóból is Győzikét próbál faragni a magyar sajtó, mert Eduardo nevével most fel lehet tornázni a példányszámot. Ebből én ki akarok maradni, ha kérdeznek, nem nyilatkozom.

– Valóban veszélyben van-e az élete?
– Dolgozik rajta a média... Hihetetlen erőfeszítésembe kerül, hogy megpróbáljak egy bizonyos távolságot tartani a bulvártól, s ne szippantson be ez a világ. „Aki sokat sétál a pöcegödör szélén, annak előbb-utóbb szaga lesz” – tartja a mondás. Számomra az a kérdés: miként lehet a pöcegödör szélén úgy sétálni, hogy az embernek mégse legyen szaga. Lehet, hogy ez megoldhatatlan...?