Füstbe ment erdők

Megdöbbentő számok láttak napvilágot a fakitermelésről. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal adatai szerint évente 6-7 millió köbméternyi fát vágnak ki, azonban a Regionális Energia¬gazdasági Kutatóközpont szerint ez a mennyiség eléri a 10 millió köbmétert. A piaci megfigyelésen alapuló, becsült összeg tehát jóval több, mint a papíron létező hivatalos statisztika. A kitermelt fa nagy részével lakásokat fűtenek, főleg a szegényebb családok, akik a piaci árnál valamivel olcsóbban jutnak hozzá az illegális fakitermelőktől.

Miután drágult a tűzifa, még rendszeresebbé váltak a lopások az Egererdő Zrt. területén is. Főleg Ózd környékén, Heves megye északi részein jelent ez óriási gondot, tudtuk meg Pallagi László vezérigazgatótól. Szerinte a fatolvajok módszerei az idők folyamán kifinomodtak, fejlődtek: ma már nem a kitermelt készleteket viszik el, mert azt az erdész hamar észrevenné, hanem az élő fákat vágják ki. Egy kerületvezető erdészhez, mondjuk, ezerhektárnyi terület tartozik, ezért képtelen arra, hogy mindenhol ott legyen. Általában később észleli a kárt, ekkor megteszi a feljelentést. Tavaly szinte minden napra jutott egy feljelentés, a 350 eset 3,5 ezer köbméter fahiánnyal járt. Ennek értéke, ha tűzifaként számítjuk, akkor körülbelül 40 millió forint, de ha az ökológiai kárt nézzük, akkor a többszöröse.

Pallagi László szerint hiányzik az új erdőtörvényből, hogy egy-egy fajnak mekkora az eszmei értéke. Ha valaki letép egy szál hóvirágot, az 10 ezer forintos kárt okoz, de mennyit érhet például egy százéves tölgyfa? Aztán nagy baj az is, hogy az esetek többségében a nyomozás megszüntetéséről, ismeretlen tettesről kapnak határozatot. Ezen nem is csodálkoznak, hiszen nehéz kinyomozni, tetten érni a lopott fa eladását. Ha valaki mégis kézre kerül, megússza enyhe büntetéssel, arról még nem hallottak, hogy börtönbüntetés járt volna falopásért. Nagyobb szigor kellene az ügyben, mert volt már rá példa, hogy valakire rábizonyították, hogy öt köbméter fát lopott, de csak ügyészségi megrovásban részesült, tekintettel az életkörülményeire. Itt valami nagyon nincs rendben, véli a vezérigazgató. Szigorúbb büntetésekre lenne szükség, a feketekereskedelem ellenőrzésében pedig az APEH is keményebben felléphetne. Például a fakereskedésekben gyakrabban kellene számon kérni, hogy a vásárolt és eladott fa mennyisége egyensúlyban van-e.

Sokat tehetnének a felderítésben a települések lakói is, mert általában tudják, kik a fatolvajok, kik árulnak feketén. De ma félnek az emberek, és hiányzik belőlük az erkölcsi tartás, hogy lopott árut ne vegyenek meg. Hajdanán bizonyos emberektől egyszerűen nem vették meg a tyúkot, mert feltételezték, hogy nem az ő udvarán nőtt föl. Ma ez már fel sem merül bennük, ha valami olcsóbb, azt megveszik, hiszen a pénzhiány egyre több háztartásban okoz gondot. A falopásokat a rendőrök se tudják megelőzni, de ugyanígy tehetetlen az erdőgazdaság is. Nem lehet megkövetelni az erdésztől sem, hogy szembeszegüljön egy négy-hat fős tolvajbandával, mert megfenyegetik. Százszor is meggondolja a fegyverhasználatot is, hiszen a mai viszonyok között valószínűleg ő fázna rá cselekedetére.

Sok tehát a tennivaló, de mindenképpen társadalmi összefogásra lenne szükség, mert erdők tűnnek el a térképről.