Karinthy kell a nevetéshez?

Messze már az az idő, amikor mindenki a tévé szilveszteri műsorát óhajtotta, s az igyekezett is megfelelni a nagy várakozásnak. Más kérdés, hogy akkoriban is minden évben azt mondtuk: a tavalyi jobb volt. Most mintha megértették volna a tévécsatornák, hogy nem kell a nagy durranásra törekedni, mert abból csak arcraesés lesz. Mondjuk, nekem már az is öröm, hogy Sas Józsit „száműzték” egy kisebb adóra, s nem kellett lépten-nyomon beleütköznöm. A két közszolgálati adó pedig mérhetetlen mennyiségű operettet és musicalt nyomott le, hiába, magyar embernek ez való.

Aztán január 1-jén folytatódott a humorizálás, operettezés. De legalább volt egy újévi koncert is Bécsből: időtlen és kortalan szépség. Meg egy 30 éves magyar Denevér, vicces és meghatóan elavult – mégis szép. És még mindig nem volt vége: négy napig, egészen vasárnapig muszáj volt nevetnünk, ha már a naptár így alakult. Például azon kellett (volna) halálra kacagnunk magunkat, hogy Azurák Csaba vizet nyelt a tengerben, vagy hogy Nemtomki riporter fenékre csüccsent a hóban. Ezt a belterjes tréfálkozást amúgy minden csatorna szereti. Vajon mi a sutka abban, ha a műsorvezető nem tud kimondani egy hosszabb szót? Sosem fogom megérteni.

Aztán mégis, mégis visszatért a hitem a közszolgálati tévé kultúrmissziójában, amikor a SZÓSZ-ra kapcsoltam. Ez a nagyon kellemes, nagyon szórakoztató irodalmi műsor most azt mutatta meg, hogyan lehet üdítően pajzánnak, szemtelenül frissnek, könnyedén szellemesnek lenni. Ja, úgy persze könnyű, ha a tréfálkozókat Karinthynak vagy Weöresnek hívják. Természetesen az m2-re száműzve – s most úgy hallottam, pénz hiányában meg is szűnik a kiváló műsor. Ez az év is jól kezdődik...

A témáról bővebben a Szabad Föld pénteken megjelenő 1. számának 40. oldalán olvashat.