Az iskolának, s nem az életnek...

Nem szeretnek köszönni. Nem szívesen fogadják el a szabályokat. Nem tudják, hogyan kell engedelmeskedni. Senkinek nincs tekintélye előttük. Nem hajlandók beszédstílust váltani, legyen az szleng vagy trágár szöveg. Nem tartják be a pontos munkakezdést, a határidőket. Viszont tényleg nagyon okosak.

Mert hiperaktív szüleik vannak. Akik kiharcolták a gyereküknek a lehető legalaposabb képzést, a legjobb skolát – a későbbi kapcsolati tőkealapjait. S ahhoz, hogy mindezt megkapja a gyerek, már az anyaméhben kezdődött a fejlesztése. Óvodás korában három-négy -féle tanfolymra, különórára járt. Ő maga is azon izgulhatott már ötévesen, hogy felveszik-e a jó magániskolába.

Egy érdekes kanadai dokumentumfilm mutatja be, hogy a túlbuzgó szülők puszta jóakaratból mennyire agyonterhelik gyerekeiket. Főként az anyukák mérhetetlen ambícióval tekintenek a gyerek jövője elé, s ezért mindenre hajlandóak – szemük fényének teljes kizsigerelésére és a tanárok gyötrésére ugyanúgy.

Ezeknek a jómódú gyerekeknek az angolszász világban jóformán egy perc szabadidejük sincs. Nyelveket tanulni, zenélni, művészi érzéket fejleszteni, szakkörökbe járni, rengeteget sportolni – és mindig, mindenben versenyezni, teljesíteni. Mert ha nem, akkor jaj, mi lesz?! Másodiknak lenni, ott, ahol első is lehetsz? – sikoltják a nekibuzdult anyák. És a gyerek – bármilyen szorongás árán is – igyekszik is persze első lenni.

Az iskolában így megy ez. De az életben bonyolultabb a helyzet. Na, erre meg senki nem készíti fel őket.

A témáról bővebben olvashat a Szabad Föld szeptember 10-én, pénteken megjelenő 36. számának 40. oldalán.