A középkorú agy is fejlődik!
Noha jogilag már 18 évesen felnőttnek számítunk, csak jóval később, körülbelül 40 éves korunkra érünk meg igazán – állítják brit neurológusok.

A tudósok korábban úgy gondolták, hogy az agy fizikai fejlődése a húszas éveinkben leáll. Az agyi képalkotó berendezések felvételei azonban arról tanúskodnak, hogy a prefrontális kéreg még a harmincas, negyvenes éveikben járók esetén is folyamatosan változik.
A prefrontális réteg vesz részt a tervezési folyamatban, a döntéshozatalban, a társas viselkedésben, szerepet játszik a koncentrációban, mások megértésében, továbbá számos személyiségjegyet meghatároz. − Voltaképpen ez az agyterület tesz minket emberré − állítja Sarah-Jayne Blakemore, a University College London neurológusa.
A kutatók szerint ennek, a homlokunk mögött található agyterületnek a fejlődése egészen a negyvenes éveink végéig tart.