Horgony és masni – tetkók régen és ma

Híve David Beckham, Angelina Jolie, Károly herceg, a kukáslegény és a pénztáros is a kisközértből. Egyesek rá se bírnak nézni, mások egész életükben gyűjteményüket bővítgetik.

Ha húsz-harminc évvel ezelőtt egy úriember karján horgony vagy egy hölgy neve tűnt fel egyik napról a másikra – rá se hederítettünk. Bezzeg, ha egy fiatal lány, ne adj’ Isten asszony rakatott ugyanilyen jelet magára, valósággal stigmának számított. Ma már akár tizenéves kislányok is varrathatnak magukra bármit, nem botránkozunk meg – az ő dolguk.

A múlt század közepén csak bizonyos szubkultúrák köreiben volt népszerű a testtájak ilyen módon való festése, sőt inkább az alvilági bűnözőkhöz kötődött. Erőt, keménységet sugárzott, hiszen nem mindenki merte vállalni a beavatkozással járó fájdalmat. De azzal sem mert szembenézni a birkalelkű (vagy előrelátó?) nyárspolgár, hogy évtizedeken keresztül egyetlen női név mellett horgonyozza le magát – hiszen mi van, ha a szeretett Erzsikéből egyszer csak Mari lesz, netalántán Kati? Azt bámulja a szerencsétlen asszony egy életen át, hogy a férje bőrbe vésett örök hűséget esküdött egykori szerelmének? Még az ókori kultúrákból ránk maradt szokás, hogy a tetoválás egyfajta varázsbélyegként szolgált, megvédte viselőjét a rontástól, balszerencsétől. Nem véletlenül (volt) divatos erős állatok felfestése: a tigris, a sárkány, a medve – mind erőt és biztonságot kölcsönöztek a viselőjének.

De jelenthetett – és jelenthet a manapság is – a testre varrt minta csoporthoz való tartozást. Mindannyian hallottunk már a börtöntetkókról, azok különböző jelentéséről. A szem alá varrt cseppek száma például azt jelöli, az illető hány ember életét oltotta ki. Más jelek pedig a fegyházon belüli hovatartozást, hierarchiát hivatottak reprezentálni – ami sokszor bizonyulhatott véderőnek.

Pár évtizeddel ezelőtt a hatalmas horgonyok helyét átvették a diszkrét, nonfiguratív, talán még nőiesnek is nevezhető, kis ábrák. Persze, a viselés helye is megváltozott, ma már nem trendi jól látható helyen – például a bicepszünkön – hordani ékünket, sokkal izgalmasabb oda tetováltatni, ahol a kíváncsi szemek nem láthatják, s csak ritkán – strandon, vagy intim helyzetekben – kerülnek a kíváncsi szemek elé. Ma már nem is inkább a tetoválás mágiája a vezérlő erő. Amikor valaki belép egy tetováló szalonba, sokkal inkább hajtja az önkifejezés e téren történő kinyilvánítása. Egy masni a boka felett, pár csillag a nyak alatt, hangjegyek vagy violinkulcs a csuklón, keleti szimbólumok deréktájon – mind-mind viselője egyéniségét fejezik ki.

Persze a szokás hamar divattá válik, de még mindig könnyen elkülöníthetjük a társadalmi csoportokat annak alapján, hogy hol és milyen testdíszt viselnek. Nem mindegy, hogy diszkrét pillangó bontogatja szárnyait egy hölgy lapockáján, vagy hatalmas minta ékeskedik a hátsója felett.

A sűrűbb tetováláshoz a könnyebb eltávolítás is hozzájárul. Ha a kliens úgy kéri, a tetováló a bőrbe nem annyira mélyen fecskendezi be az anyagot, ami így évek alatt akár teljesen lekophat. Ráadásul a tűszúrás nem érint ideget és kisebb az esélye annak is, hogy a tetováló szalonból új testdíszünkkel együtt egy finom kis fertőzéssel is távozzunk...