Kinek mondjam el?

Kedves Asszonyom!
Ez pontosan az a kérdés, amiben egy kívülálló nemigen adhat tanácsot. Így hát csak elmondanám, hogy szerintem mi szól mellette és mi ellene – de döntenie mindenképpen önnek kell majd.
Mellette csak annyi szól, hogy aki gyáva élni, az ne csodálkozzon, ha elmegy mellette az élet. Vagyis ha még mindig ellenállhatatlan vágyat érez, hogy újra kapcsolatba kerüljön egykori szerelmével, ne késlekedjen. Persze eme lépésének következményeit senki sem borítékolhatja előre önnek.
Ellene szól: bár volt már rá példa, de azért ilyen hosszú idő után nem valószínű, hogy izzik még a parázs a hamu alatt. S ha nem izzik, akkor megalázó visszautasításban vagy sajnálkozó hárításban is része lehet. Ha pedig mégis elevenen él az ön emléke a hajdani fiúban, akkor meg a mondást idézem: „Senkit sem érhet nagyobb baj, mint ha megkapja azt, amire egész életében vágyakozott.” Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy önben egy ifjú emléke él, akiről nem tudja, hogy milyen felnőtté érett.
Talán mégis jobb, ha nem bolygatja a múltat és a „fiú” emlékeit. Hadd éljen az ő szívében az egykori szép, fiatal lány képe. Nem sok értelme van ennyi év távlatából azon töprengeni, mit rontott el. Teljesen mindegy, az első szerelmek attól szépek, hogy elmúlnak. Önök ma már nem azok az emberek, akik akkor voltak, nem lehet ott felvenni a fonalat, ahol megszakították. De a női büszkeségét mindig megőrizheti.
Lám, mégiscsak tanács lett belőle. Lehet, hogy nincs igazam, mert talán ha más nem is, de egy barátság lehet még a felelevenített ismeretségből. De biztos abban, hogy ezt akarja?
Üdvözlettel: