Jogi esetek

Történetünk ezúttal egy közös tulajdonú zártkerti telek megosztása körül bonyolódik. A nagy területű zártkerti ingatlan pont belterület és külterület határán feküdt. A tulajdonjog egészen érdekesen oszlott meg négy gazda között: két testvéré volt fele-fele arányban a nagyobbik rész, ugyanígy fele-fele arányban osztozkodott egy másik testvérpár a terület egyheted eszmei hányadán. Ennél furcsább számok is kijönnek egy-egy bonyolult öröklési helyzetből, és persze a közös tulajdonból mindenki szabadulni igyekszik. Nem voltak ezzel másképpen a mi szereplőink sem, ezért megkezdték az egyezkedést, de hamar zátonyra futottak a tárgyalások. Ugyanis a közös tulajdonú ingatlan mellett, a belterületen a kisebb tulajdonrésszel bíró testvérpár telke volt, ráadásul előzőleg a vitás területet is ők használták. Mindenáron ragaszkodtak volna ahhoz, hogy ne pénzben váltsák ki őket, hanem jussanak földhöz a belterület határán.
Az eszmei hányadokban kifejezett közös tulajdon megosztására számtalan módszer van – ez az eset jól mutatja, mennyi mindent kell számításba venni. Az első kérdés mindig az, hogy meg lehet-e osztani a közös tulajdont természetben? A föld tulajdonképpen olyasmi lenne, amit akár hetedekre is lehet darabolni – már amennyiben a jogszabályok nem állnak ennek az útjába. A terület hetede négyszáznegyvennégy négyzetméterre jött volna ki, csakhogy a jogszabályok ilyen nadrágszíjparcellát nem engedélyeznek. Ekkor a kisebb tulajdonosok azzal álltak elő, hogy a négyszáznegyvennégy négyzetméterüket csapják hozzá a szomszédos, belterületi ingatlanjukhoz. Ezt meg azért nem lehetett megtenni, mert akkor az a négyszáznegyvennégy négyzetméter csak úgy átvándorolt volna a külterületből a belterületre, ezzel kapásból megnövelve önnön értékét, ráadásul az övezethatárokon nem lehet csak úgy összevonni ingatlanokat. Ekkor embereink azzal jöttek elő, hogy ha négyszáznegyvennégy négyzetméteres parcellájuk nem lehet, még mindig igazságosabb, ha ők pénzben megváltanak a minimális birtoknagysághoz szükséges számú négyzetmétert (körülbelül kétszáznyolcvanat). Csakhogy akkor az újonnan létrehozott telkek közül a kisebbikre csak a nagyobbikon keresztül lehetett volna bejárni. Ehhez szolgalmi jogot kellett volna alapítani – ami megint csökkentette volna a nagyobbik terület értékét.
Hőseink itt már kifogytak a javaslatokból – nem úgy a bírósági szakértő. Felvetette, hogy az átjárás gondját csak úgynevezett nyeles telek kialakításával lehet orvosolni – vagyis az új ingatlant úgy kell kialakítani, hogy annak egy pár méter szélességű sávja kilógjon az útra. Ehhez már vagy ötszáz négyzetmétert kellett volna pénzben megváltani a négyszáznegyvennégy négyzetméter mellé, csakhogy ekkora területről a hatheted rész tulajdonosai nem akartak lemondani. Így végül maradt a legegyszerűbb megoldás – a hatheted rész tulajdonosai váltották meg pénzben a négyszáznegyvennégy négyzetmétert, és az egész telek az övék lett.