Jogi esetek

Késedelmes tanerő

Család-otthonTanács Gábor2008. 05. 23. péntek2008. 05. 23.
Jogi esetek

Egy iskolában bevezették a portaszolgálatot, ezzel egy időben hoztak egy olyan szabályt, hogy a jelzőcsöngetésre minden tanárnak be kell érnie a munkahelyre, hogy példát mutassanak a tanuló ifjúságnak. Egy fiatal tanárnő, akinek kisgyereke volt, ennek ellenére többször is elkésett – rendszerint csak néhány percet, ami nem akadályozta abban, hogy az óra megkezdésekor már a teremben legyen. Pár alkalom után az igazgató behívatta, és megállapodtak, hogy az asszony kap pár hét türelmi időt, amíg a kisfia beteg, de utána nem késik el többet.
Eltelt néhány hónap, majd a fiatalasszony ismét többször elkésett az iskolából, különböző indokokkal, ezért az igazgató felmentette őt a közalkalmazotti jogviszony alól. A felmentés jogalapja az volt, hogy a tanárnő rendszeres késéseivel megszegte a házirendet, ezzel megnehezítette a házirend betartatását a diákokkal: következésképpen munkaköri feladatainak ellátására alkalmatlan.
A tanárnő pert indított azért, hogy a bíróság mondja ki: jogellenesen mentették fel. Azzal érvelt, hogy bár a házirendet többször megszegte, de mindig okkal késett, és az óráira mindig időben odaért. A minden esetben tíz percnél rövidebb késések miatt őt szakmailag alkalmatlannak minősíteni erős túlzás. Az igazgató szerint ők türelmesek voltak a fiatalasszonnyal, elnézték neki a késéseket, de a házirendszegések nem maradtak abba. A tanárnő osztályaiban egyébként is gyakoriak a bukások, tehát rosszul végzi a munkáját. A bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy megállapítható-e a közalkalmazott szakmai alkalmatlansága olyan esetben, amikor az egyetlen konkrétum, amit az iskola fel tud mutatni, néhány, tíz percnél rövidebb késés.
A bíróság úgy találta, hogy a bukások száma és a pedagógusi munka minősége között nem lehet egyértelmű párhuzamot vonni, de erre a felmentés indokolásában nem is hivatkozott az iskola, tehát ez érvként nem vehető figyelembe. Viszont a tízperces késések, még ha több is van belőlük, önmagukban kevesek a szakmai alkalmatlanság megállapítására: vagyis a tanárnőt jogellenesen bocsátották el, és ezért az iskola kártérítéssel tartozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!