Teszt-vesz sarok

A minap összetalálkoztam régi ismerősömmel, s dicsértem elegáns öltözékét. Látszott a ruhákon, jó helyről vásárolták. Pénzre átváltva ez annyit jelent: a szoknya, a mintás nyári blúz, a sárga öv, a gyöngysor, az utolsó divat szerinti lábbeli és a válltáska legalább 100 ezer forintot ért a középkorú nőn. Aprócska bókkal viszonozta kora reggeli sietségemben magamra kapkodott ruháimat, melyeknek márkáját rutinosan felismerte. Köszöntem a figyelmességét, de nem kötöttem az orrára, hogy a Dorothy Perkins márkájú, mutatós fölsőmet 980 forintért, s hozzá a hasonlóan jó minőségű Mark & Spencer szoknyát 1100 forintért vettem kedvenc debreceni turkáló boltomban.
Vállfás, azaz darabra kapható árukról van szó, ami általában jobb minőséget feltételez. Egy alapos mosás, gondos vasalás, s máris épp úgy mutat a kollekció, mint amit a belvárosi szalonban minimum 35-40 ezer forintért vásárol, aki megteheti. Az igényesebb használtruha-kereskedők különválogatják a gyermek és felnőtt ruhaneműket, cipőket, táskákat, bizsukat. Ezeket minőségük szerint tovább szortírozzák az egymás mellett álló, hatalmas asztalokon. A legdrágább, s egyben legjobb minőségű gyermekruhák kilója 3500-4000 forint között mozog, míg egy francia vagy angol – szinte elnyűhetetlen – divatos lánykaruhácskáért kétezret sem kell fizetni. Ha ugyanezt „rendes” boltban vásárolnánk, legalább ötször-hatszor ennyit számolnánk le a pénztárnál.
Mi tagadás, miután megtanultam, hogyan kell a bálabontás napján, „okosan” turkálni a használt ruhák között, törzsvásárló lettem egy bő választékú üzletben. Ez tíz százalék kedvezményt jelent. Van, akinek ez is számít. Persze nem árt résen lenni, mert aminek kilója feltűnően olcsó, annak a minősége is silány. Elnyűtt, megnyúlt, zsírfoltos, kopott holmik is bőven akadnak a turkálókban. Vásárlás után viszont reklamációra és cserére nincs mód.