Haverok, buli, munka!

Ha Baranya megyei diák lennék és nyáron dolgozni vágynék, legelőször rávenném a családot, hogy a rohamos gyorsasággal közeledő születésnapomon lepjenek meg egy digitális fényképezőgéppel. (A pontos típusmegjelölést mellékelném.) Aztán a krónikusan soványka zsebpénzemből befizetném az 1000 forint körüli tagdíjat az ország mintegy ötven iskolaszövetkezetének egyikébe – lehetőleg olyanba, amelyiknek Pécsen irodája van. Legyen, mondjuk, a Fürge Diák. Ezzel a lépéssel bebiztosítanám a leendő jövedelmemet: a szövetkezet ugyanis kifizeti a diáknak a bért akkor is, ha a munkaadó cég esetleg fizetésképtelenné válna.
Jöhet a munkakeresés! Naná, hogy az új fotómasinámmal a koncert- és bulifotózásra hajtanék, csupán hétvégente, 1000 forintos órabérrel (plusz ingyenes belépőért). Úri huncutság – erősít meg Hajba Gábor, a szövetkezet pécsi munkatársa –, csupán hetente hat-hét ifjúnak adatik meg ez a kiváltságos munka. Ám ha megelégednék a bólyi kukoricacímerezéssel, rögvest kiközvetítenének, óránként 400-ért, naponta reggel hattól kettőig. A diákok általában egy hónapot vállalnak, főleg júniusban-júliusban – az augusztus már a világi hívságoké, a megkeresett forintokból.
Bármennyire is ácsingóznak fiataljaink egy kevés (na, annál azért jóval több!) nyári keresetre, az ahhoz vezető „kellemetlenségek” általában minden ötödik munkavállaló diákot eltántorítanak a nagy tervtől. Nem mennek be időben, kihagynak egy-két napot anélkül, hogy szólnának, vagy egész egyszerűen odébbállnak. Mert nem tetszik nekik, ahogy beszélnek és amit végeztetnek velük, vagy mert kevésnek ítélik a pihenőidőt. Sokan például nem bírják a monoton munkát, vagy a jelentkezéskor nem is tudják, mire vállalkoznak. Dobozolásnál túl gyorsan jönnek futószalagon a dobozok, szórólaposztáskor életveszélyes a reggeli csúcsforgalom, kukoricacímerezéskor meg végeérhetetlenek az órák a tűző napon…
Bárki saját úri kedve szerint „eljátszhatja” a munkahelyét. Ám ha valaki egy iskolaszövetkezet tagjaként bizonyul megbízhatatlannak, rendszerint néhány hónapig (keményebb diákcsapatoknál akár soha többé) nem vállalhat náluk munkát.
De – hogy jó példával is szolgáljak – ha egy diákkal annyira meg van elégedve a munkaadó cég, hogy akár több nyáron át vagy tanév közben is dolgoztatja, a diploma után nemegyszer állandó munkát ajánl neki. Tudják ezt az ambiciózus ifjak is, sőt, kifejezetten számítanak erre!
Mi sem természetesebb annál, mint hogy a fiatalok nyaranta azokat a cégeket szeretik, ahol jól fizetnek, nem dolgozzák magukat halálra, értékelik a munkájukat, odafigyelnek rájuk, meghívják őket a vállalati napra, juttatásokat és ebédjegyet kapnak, annak ellenére, hogy az nincs benne a szerződésben...
E téren nemigen változunk. Idősebb korunkban is erre hajtunk. Évszakfüggetlenül!