Makói hagyma a hollandusoktól

Vegyük példának okáért a hagymát. Ha hó elején igényes kedvemben vagyok, a hármasával csomagolt vöröshagymáért nyúlok – gusztusos hálóba kötve kínálja magát. Egy Zöldség Centrum nevű magyar cég emblémáját fedezem fel rajta ugyanis – stilizált paraszt bácsit, virággal a kalapja mellett. Választok hozzá mindjárt hármasával hasonló mód összefogott lila hagymát is, messziről látom, hogy makói termelő keze munkáját dicséri. Adok érte boldogan 149 forintot, azaz dupla annyit, mintha kilóra vettem volna.
Itthon kezdem csak olvasgatni a kártya hátoldalán a feliratok apróbb betűit. A vöröshagymáról kiderül, hogy Makón csupán a csomagolás miatt járt, származási helye ugyanis Hollandia. Akárcsak a lila fajtáé, azt is a hollandusok termesztették. A fokhagymával nemrégiben hasonlóképp jártam: a magyarhoz külsőre megtévesztésig hasonló csomagban kínai áru lapult. Vizes, ízetlen gerezdjei fel se vehették a versenyt a hazai társával.
Az még nem lenne baj, hogy a nagyobb üzletek polcain külhoni zöldségek és gyümölcsök kelletik magukat. S valójában az sem, hogy a szemfüles alföldiek szabad óráikban idegen föld termésével bíbelődnek. Az viszont bosszant, hogy itthoni árura alig lelek az áruházláncokban, pedig nem csak a banános pultnál nézelődöm. Éppen ezért kizárólag honi felbuzdulásból és a zamata miatt adtam 129 forintot a mívesen, magyarosan behálózott vöröshagymáért. Fittyet hányva arra, hogy három hasonló fej kimérve csak 33 forintomba került.
Igaz, az meg egyiptomi volt…