Mesélő képek

Hatan a parkban
Cili, Piri, Tilda: három nagynéném. És a három Esztergályos gyerek: Janika, Károly és én. Emlékszem rá, hogy amikor a kép készült, Janikának szamárköhögése volt. Két fiútestvéremmel nagyon szerettük egymást, és ez ma sincs másként. Gyerekkorunkban minden csínyben benne voltunk, talán mondanom sem kell, az ötleteket én adtam. Rengeteget játszottunk, sokat nevettünk. Amíg az öcsém kicsi volt, mint egy kisbabát, állandóan babusgattam. Egyszer beletettem egy bevásárlókosárba, és nem tudtam kiszedni belőle. Szerencsére segítségemre kelt a Mama, aki bölcsen megjegyezte: ami valahová belement, az onnan ki is jön! Most már nem babusgatom az öcsémet, aki orvos lett. A bátyám pedig filmrendező. A köztünk lévő szoros kötelék nem lazult, mindennap beszélünk telefonon vagy beugrunk egymáshoz. Felnőtt gyerekeik vannak, öcsémnek kisebbek is. S el ne feledkezzem az unokámról! Férjem lányának tüneményes a kislánya, Nadinka (igen, így hívják!) – imádjuk egymást, Cili mamának szólít.

Arcképes bérlet
Igaz, a Csalogány úti általános iskolában végeztem el az első két osztályt, de a harmadikat már az Állami Balettintézetben kezdtem. Budán, a Jurányi utca 10.-ben laktunk (csak később költöztünk a Szív utcába, hogy ne kelljen annyit bumliznom), a 12-es busszal elmentem az Oktogonig, majd átszálltam az 1-esre vagy gyalogoltam a Balettintézetig. Csodával határos módon megmaradt az 1954/55-ös tanévre szóló bérletem. Tizenegy éves voltam, széles mosollyal néztem a fényképezőgép lencséjébe. Állandóan a tréfán járt az eszem, csak arra tudtam gondolni, kit hogyan tudnék megviccelni. És milyen érdekes: e tekintetben semmit sem változtam! Ezt a mentalitást édesapámtól örököltem, aki nagy tréfamester volt, persze csak otthon, merthogy gyermekorvosként mégsem viccelődhetett. Nekem viszont jól illik a mesterségemhez. Eleve vidám az alaptermészetem, és persze forrófejű vagyok, a vérnyomásom is kiszámíthatatlan. Néhány éve azonban rájöttem, nem jó mindig a középpontban lenni, így hát lassítottam a tempón. Hagyom, hogy mások menjenek előre a csatába.

Szép anyuka
Pályám egyik meghatározó televíziós munkája volt a Família Kft. sorozat, melyben Szép anyukát játszottam. Filmbeli férjemet Ádám Tamás (eredeti nevén Nagy Sándor) alakította. Nyolc és fél évet töltöttünk együtt, pedig én biztos voltam benne, hogy életem végéig tart majd a közös munkánk. Nemrég megint láthatók voltunk a képernyőn, ugyanis újravetítették az epizódokat. Még most is nagyon sok visszajelzést kapok, néhányan mutatják az azóta általánossá vált kézjelemet, hogy „eddig, eddig, eddig vagyok”. Az ikrekről nem kérdezősködnek, mert tudják, hogy ismétlés volt. A piros lámpánál odajött egy újságárus, benézett az ablakon, és a férjem felől érdeklődött. De hiszen itt ül mellettem, mutattam rá. Ő azonban tovább erősködött: az nem lehet, mert egyáltalán nem hasonlít Szép Károlyra. Valóban nem hasonlít rá.
Igazi férj

Fonyódi Péterrel – a valamikori Corvina együttes dobosával – 23 éve élünk együtt. A Thália Színházban, egy közös munka során ismerkedtünk meg. Nem mondom, hogy végig felhőtlen volt a kapcsolatunk, nincs is tökéletes boldogság, de mindmáig kitartottunk egymás mellett. (Remélem, ez már nem is változik!) Péter csodálatos ember, kultúrakutató, a közelmúltban doktorált, én meg most már doktorné vagyok. Rengeteget tanulok tőle. Általa értem meg a világot, mivel a sok borzalom miatt nem olvasok újságot és nem nézek híradót, a lényeges történésekről tőle értesülök. Nyugalmamat is neki köszönhetem. Ezen a képen a mecénás Spéter Erzsébettel örökítettek meg bennünket. Négyszer voltunk a vendégei Miamiban. Én akkor sem feledkeztem meg róla, amikor nagybetegen feküdt budapesti otthonában, gyakran meglátogattam. „Kisbogaram”-nak hívott.