Ha kéznél van egy sámli...

Népszerű emberek albumait lapozzuk fel sorozatunkban, régi fotográfiákat nézegetünk és hozzájuk kapcsolódó emlékeket idézünk. Ezúttal az ötven éve televíziózó Vitray Tamást kerestük fel.

Család-otthon2008. 08. 29. péntek2008. 08. 29.
Ha kéznél van egy sámli...

Gyerekkatona
Miután a szüleim korán elváltak, a nagyszüleim neveltek. Én voltam az első unokájuk, kilenc évre jött a következő, így aztán megkülönböztetett kényeztetésben volt részem. Természetesen elvittek fényképezkedni is, a Király utcába, Pfeifer Antal műhelyébe. Én, a mellékelt ábra szerint, nem voltam valami lelkes. Mondhattak bármit, nem mosolyogtam. Amikor betelt a pohár, a fényképészmester kezembe nyomott egy játék puskát, azzal a felkiáltással, hogy ha már ilyen mogorva vagyok, akkor legyek katona.

Sámli
Amint a felvétel minősége is bizonyítja, ez a fotó nem mostani, de nagyon örülök neki, hogy legalább ilyen életlen formában a birtokomban van. Első televíziós szereplésem alkalmával készült, ötven évvel ezelőtt, 1958. augusztus 5-én. A Népstadionban szerepelt az amerikai válogatott atlétacsapat, én pedig a verseny szüneteiben előbb szövetségük vezetőjét, Dan Ferrist (aki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség egyik elismert vezetője is volt egy személyben) interjúvoltam, majd Rafer Johnson dekatlonista világcsúcstartót kérdezgettem. Ez utóbbi sportolóval jól mutattunk egymás mellett: ő 198 centi volt, én meg 162. Még el sem kezdtük, amikor az operatőr kiugrott a kamera mögül és ingerülten ezt mondta: „Kisapám, ez így nem megy! Ha adok egy közelit erről a négerről, akkor te nem látszol, amennyiben téged mutatlak, akkor a négert fejeztem le.” Mindenki jót derült körülöttünk. Nem messze ült egy tornazsámolyfélén Dan Ferris is, ő mentette meg a helyzetet. Felállt és felajánlotta a sámlit. Én pedig így köszöntöttem a nézőket: „Nem én nőttem meg az előző beszélgetés óta, hanem sámlin állok Rafer Johnson mellett…” S az operatőr meg is mutatta. Johnson közben jókat nevetett, én is elnevettem magam a különös helyzeten, és mindez tetszett a televízió főnökeinek. Így lett a sámli tévés pályám védjegye, amit végül is a képen látható úrnak köszönhetek.

Amerikai palacsinta
Kaptam egy száznapos ösztöndíjat a Magyarországon szolgálatot teljesítő amerikai kultúrattasétól a New York állambeli Syracuse egyetemére 1971 szeptemberében. Huszonnégyen voltunk, huszonnégy országból. Nem kollégiumban laktunk, hanem családoknál – én Green tiszteletesékhez kerültem. Nagyon kedvesek voltak, hamar összemelegedtünk. Az egyik étkezés során a háziasszony érdeklődött a magyar ételspecialitások felől. Talán látta rajtam, hogy nem nagyon ízlik a pancake (magyar megfelelője a palacsinta) – mire azzal kérkedtem, hogy a mi palacsintánk egészen más, sokkal jobb. Na, akkor irány a konyha! – adták ki a jelszót. Csakhogy én soha életemben nem sütöttem palacsintát. Gyorsan felhívtam egy régi magyar ismerősömet, aki szerencsére ugyanabban a városban élt, tőle kértem el a palacsinta receptjét. Mindent az ő utasítása szerint csináltam, még buborékos vízről is gondoskodtam. Az én palacsintáim mégis inkább egy tojásgránátra hasonlítottak, kerek lepény helyett ökölnyi méretű csomók sikeredtek, amint arról a fotó is tanúskodik. Kétségbeesetten nyomoztam, mi okozza a bajt. Kiderült, hogy az én háziasszonyom citromízű ásványvizet adott, így hát nem szódavízzel, hanem limonádéval sütöttem palacsintát, attól pedig „összerándult” a tészta. Végül a tiszteletesné kihúzott a csávából: pancake lett az alapanyagból. Azóta sem próbálkoztam palacsintasütéssel…

Kicsi és nagy
Hajdanán a Telesportban vendégem volt a hatvanas–hetvenes évek sikeres vízipólósa, dr. Szívós István. Az interjú elején azt mondtam a nézőknek, hogy a mi kettősünknek van egy produkciója, amihez egyetlen szót sem kell szólnunk. Be is mutatjuk iziben. Egyszerre felálltunk ültünkből, a hatás egyértelmű volt. A barcelonai úszó- és vízilabda Európa-bajnokságon, sok-sok évvel ezelőtt, a csoportképen, hasonló okból álltam éppen Szívós elé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek