Érezzül egymás közelségét

Tanyán
Szép és gondtalan gyermekkorom volt. A nyarakat vidéken töltöttem édesanyám testvére családjánál, a csorvási tanyavilágban. Az Alföldön minden hatalmasnak és végeláthatatlannak tűnt. Ha elindultunk a majorba vagy a faluba, bizony jókora túra várt ránk. De ez sosem riasztott el, hiszen az út során ezer csodát láttam. Milyen messze voltam itt még a modellpályától: mezítláb és klottgatyában – vigyorogva. Mellettem az unokatestvérem, Herjeczky Gyula, akivel mostanában újra sokat találkozom, hiszen belőle is filmes lett, építészettel foglalkozik. Egymástól függetlenül választottuk ezt a szakmát, a filmjeinkben együtt dolgozunk.

Kamera
Íme, az első profi műtermi fotóm, ami a személyi igazolványomba készült. Szomorú szemekkel néztem a lencsébe, nagyon meg lehettem illetődve. De ez csak a látszat, nem voltam ennyire komoly lány. Tizenhat évesen még bölcsésznek készültem, németül és spanyolul tanultam. Aztán egy véletlennek köszönhetően az egyetem helyett a modellszakmában kötöttem ki. Nem volt egyszerű döntés, a szüleim nehezen fogadták el, de aztán beletörődtek. És én sem bántam meg.

Filmek
Sándor Pál végigjárta a budapesti leánygimnáziumokat, szereplőket keresett a Szeressétek Ódor Emíliát című filmjéhez. Engem is kiválasztott. Belecsöppentem egy számomra ismeretlen és különös világba, nagyon izgalmasnak találtam a forgatásokat. Törőcsik Mari is játszott a filmben. Ültünk a sminkszobában, egyszer csak odajött hozzám, és megjegyezte, hogy milyen gyönyörű szemem van. Ilyen szépet soha többé nem tudott nekem senki sem mondani. Később szerepeltem még néhány filmes produkcióban, például a Hangyabolyban, amit Fábry Zoltán rendezett. Azt azonban már középiskolás fejjel is felmértem, hogy a színészet nem nekem való. Amennyiben nem a tehetségem, hanem a külsőm miatt kerülök a pályára, az egy életre boldogtalanná tett volna. Persze a modellszakma is rejteget veszélyeket, főleg, ha valaki tizenhat évesen kerül oda. Megfelelő családi háttér nélkül hamar el lehet veszni. Nekem szerencsém volt, mert a szüleim mellettem álltak, sőt néha feleslegesen aggódtak értem.

Világutazó
Modellként bejártam a világot. Ami nagy szó volt akkoriban. New Yorktól Tokióig vehettem részt szakmai világkiállításokon, magyar heteken és egyéb divattal kapcsolatos rendezvényeken. Fantasztikus helyekre jutottam el, így például Ausztráliába és Jordániába. Mindenhonnan élményekkel felpakolva tértem haza. Néha jópofa dolgok történtek. Sose felejtem el a japán emberek ábrázatát és kuncogását, amikor a metrón utazva meglátták a magyar különítményt, élünkön a hórihorgas Cintulával (ő szolgáltatta a zenét a bemutatókon), aki deréktól felfelé kilátszódott a tömegből. Ezen még mi is mosolyogtunk…

Három szöszi
Második férjemmel, Kovács Gáborral tizenhét évvel ezelőtt találkoztam, mindjárt össze is házasodtunk, és nemsokára gyermekünk lett. Miután mi már „idős” szülőknek számítunk, életünk minden percét szeretnénk élvezni a gyerekünkkel. Most, hogy tizenhét éves elmúlt, különösen futni látjuk az időt. Külföldön lakókocsit bérelünk, és körbejárjuk az országot. Egy ilyen út során össze vagyunk zárva, érezzük egymás közelségét. A családi élmények feltöltenek, és ezekre később is szívesen fogok emlékezni. Amint első közös utunkra, amikor barátnőmet látogattuk meg, aki Svédországba ment férjhez. A képen a három szöszi gyerek közül kettő az övéké, s hogy melyik a miénk, az még feladványnak is beillik. Elárulom a megfejtést: én fogom a kezemben.