Lángolnak a házasságért

Elhitette velem, hogy nem vagyok lecserélhető – mondta férjéről a mikrofonba, meghatódva Varga Zsuzsa a szegedi Dóm téren február nyolcadikán, a Házasság hetét megnyitó fáklyás felvonulás előtt. – Lehet, hogy van nálam szebb nő, de ha az őszülő tincseimre néz, tudja, hogy a közösen átéltek miatt lett ősz, és hogy együtt többek vagyunk, mint amit akár a matematika, akár a biológia rólunk mondani tudna.
A négygyerekes Kaszper házaspár zavarba ejtő őszinteséggel beszélt a házasságuk nehéz pillanatairól. Azokról a problémákról szóltak, amelyek minden kapcsolatban jelen lehetnek: munkanélküliség, a szülők olykor túlzott beleszólása kettejük viszonyába, különböző hullámvölgyek – ezzel együtt a feltehetően mélyen vallásos házaspár úgy értékelte, hogy a nehézségek megerősítették szövetségüket. Példájukkal azt kívánták aláhúzni a szervezők, hogy a házasság ugyan áldozatot követel, amit manapság sokan nem hajlandóak meghozni, ugyanakkor a „befektetés” megtérül.
A Házasság hetének gondolata angol egyházi körökből indult a kétezres évek elején. Az ötletgazda Richard Kane azt találta ki, hogy egy héten keresztül a (vallásos) házasság előnyeit ecsetelve esetleg rá lehetne döbbenteni az embereket, hogy az életre szóló szövetség gondolata nem anakronizmus. Ezért az Egyesült Államokban évtizedeken át végzett szociológiai vizsgálatok eredményeire támaszkodva felállított egy érvrendszert, amellyel hatásosan alá tudta támasztani elképzeléseit. Ezzel országokon átívelő divatot csinált – kár, hogy az alapul szolgáló kutatásoknak csak a végeredménye jutott ki Nagy-Britanniából.
Szemezgessünk tehát a házasság mellett szóló érvekből. A házasságban élő nőket harmadával kevesebb családon belüli erőszak éri, mint az élettársi kapcsolatban élőket. A házas férfiak kevesebb esetben követtek el bűncselekményt. A stabil házasságban élő szülők gyerekei magasabban iskolázottak, jobban keresnek, mint az elvált szülők gyerekei. Ezek az érvek már súlyosak lehetnek – amennyiben nem vesszük figyelembe, hogy a szociológiai kutatás (Sun Yongmin tanulmánya) a stabilan együtt élő, de házasságot nem kötő szülők gyerekeit használta összehasonlítási alapként. Márpedig az összevetés csak akkor lenne teljes, ha a házasságban élők, az élettársi kapcsolatban lévők, valamint az elvált szülők gyermekeit hasonlítanák össze.
Az országban több városban is szerveztek nyitórendezvényeket. Mi a szegedi Dóm téren induló fáklyás felvonuláson vettünk részt, ahol szép számú, lángoló bottal szaladgáló gyerek bizonyította: házasságot kötni érdemes. A résztvevők derűsen masíroztak végig a Kárász utcán, mellettük miniszoknyás lányok siettek valahová – valaki meg is jegyezte, hogy már megint azok vannak itt, akiknek nem kell magyarázni, milyen jó is a házasság, épp csak a meggyőzendők nem jöttek el. A rendezvény a Széchenyi téren, I. István király és neje, Gizella királyné szobránál ért véget – a szoborról felállításakor sok esztétikai vita folyt, mert egyesek értelmezése szerint a mű azt ábrázolja, hogy az öreg király már nem tud teljesíteni az ágyban, ezért ifjú felesége elégedetlenkedik. A szobor előtt tizen-egynéhány fiatal sorakozott fel, ők vallottak arról, mit is gondolnak a házasságról.
– Olyan szeretetkapcsolatot szeretnék kialakítani – mondta egy határozott lány –, amelyben a gyermekeink testi-lelki fejlődését biztosítani tudjuk. A problémákra nem a kapcsolaton kívül keressük a megoldást. Az egymástól való elválás nem szerepel az alternatívák között.