Párban járó magányosok

Arra a kérdésre, hogy mi teszi boldoggá az embert, a megkérdezettek döntő többsége az egészség után a boldog párkapcsolatot, a családot és az őt szerető embereket említi. A pszichológusok szerint ez nem véletlen, mert a valakihez tartozni érzés éppoly alapvető szükségletünk, mint az evés, az ivás vagy az alvás.
Gyuri és Kriszti hét éve kötött házasságot. Nagy volt a szülők öröme, hogy az egy szem fiuk, akit igen magának valónak, zárkózottnak tartottak, milyen jó társra talált a nyitott, cserfes, temperamentumos Krisztiben. És mekkora volt a meglepetésük, amikor a fiatalok bejelentették: válnak. Kívülről minden rendben lévőnek látszott, legföljebb az tűnhetett föl, hogy Gyuri idővel még hallgatagabb lett, Kriszti pedig veszített korábbi közvetlenségéből, lendületéből. Petra születése átmenetileg eloszlatott minden gyanút. Aztán Gyuri egy évre munkát vállalt Németországban. Csak amikor onnan hazatért, akkor derült ki feketén-fehéren a házaspár számára, mennyire nem tudnak már mit kezdeni egymással.
A lélekgyógyászok szerint sok kapcsolat azért szakad meg, mert a benne élők nem tudják (akarják) elviselni, hogy a kezdeti lángoló szerelem bizony már a múlté. És csalódásuk akkora lehet, hogy esélyt sem adnak arra, hogy az adott kapcsolatban újra beköszöntsön a szerelem. Tetézi a bajt, hogy ezt az újabb föllángolást leginkább csak úgy, magától várják, ezért különösebben tenni egyikük sem hajlandó.
Anita házasságuk hatodik évében vette észre Imrén az elmagányosodás kezdeti tüneteit, amikor már szépen cseperedett a két gyerek. Szerelmük nem volt amolyan „mindent elsöprő”, de őszinte érdeklődéssel, megismerni akarással fordultak egymás felé. Ez a másikra figyelés kezdett megfakulni Imrénél, és kezdett közönyös lenni a családja és a felesége iránt.
Anita megérezte a veszélyt, mert tudta, hogy a helyzet nem marad meg ezen a (még éppen elviselhető) szinten. És küzdeni, veszekedni kezdett férjével, hogy kimozdítsa ebből a se hideg, se meleg állapotából. Mi tagadás, jó néhány viharos, égzengéses napot, álmatlan éjszakát is szereztek ezzel egymásnak a gyakran végkimerülésig vitt vitákban, veszekedésekben. De megérte. Mert közben tisztáztak egy nagyon fontos kérdést: jelentenek-e (még) valamit egymás számára, s ha igen, mit? És kiderült: igen, jelentenek. Mérlegre téve mindazt, amit eddig tettek egymásért, a családjukért – még többet is, mint a kezdet kezdetén. Így nyerték meg újra maguknak egymást.