Tőr a harisnyakötőben

Harcos amazonok vagy elnyomott házi tündérek vajon a mai nők? – ez is olyan kérdés, mely pengeváltásra készteti a két nem tagjait. Karinthy óta tudjuk, hogy a férfi és a nő sosem fogja megérteni egymást, de valami érthetetlen okból szenvedélyesen érdeklődnek egymás iránt… Lássuk, hogyan alakult a nemek csatája, s mire számíthatunk úgy tízmillió év múlva!

Azt betéve tudjuk, hogy 1857. március 8-án textilmunkásnők masíroztak New York utcáin egyenlőséget követelve, s „mellesleg” megvetették a nemzetközi nőnap alapjait. Túl sokat nem érhettek el a harcias asszonyságok. Idén február végén, a női bérhiány európai napja, a „pay gap” azt a nem túl meglepő bejelentést hozta, hogy az azonos végzettségű, hasonló munkakörű asszonyok legalább 8 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a teremtés koronái. A két-három gyereket nevelő anyák már negyedével alacsonyabb bért kapnak. Az asszonyok tehát minden évben legalább 54 napot ingyen robotolnak, s ebbe még nem számolták bele az otthoni mosást, vasalást, főzőcskézést.

Ám térjünk csak vissza a feminizmus hőskorába! Nagyjából száz esztendeje a szüfrazsettek meghazudtolták az angol hidegvért, és – ahogy a korabeli sajtó fogalmaz – az egyenjogúság „szent őrületében” kirakatokat törtek be, sőt fegyveres merényletre készültek. Miután letartóztatták őket, az elszánt lányok éhségsztrájkba kezdtek. Egy valamirevaló szüfrazsett csak úgy lépett ki a londoni utcára, ha a harisnyakötőjébe előbb önvédelmi célból tőrt rejtett.

Hazánk sem kullogott az események után: 1896-ban megalakult a Nőtisztviselők Országos Egyesülete, majd 1904-ben szervezetbe tömörültek a magyar feministák. A kortársak szerint ez utóbbi – ma is működő – egyesületben „elkényeztetett üvegházi lánykák mellett érett, kenyerüket kereső nők” is felvonultak.