Nemek háborúja

Mert hát ők napi 9-10 órát dolgoznak, ugye. Inuk szakadtáig. Nekik hétköznapi dolgokra már nincs kapacitásuk. Mondták ezt frissen vasalt ingben, kisimult arccal, üdén, akik közel a negyvenhez akár tíz évet nyugodtan letagadhatnának.
S hallgatták mindezt a gyengébb nem képviselői, akik közel a negyvenhez akár ötvennek is mondhatnák magukat. Miközben napi 9-10 órát dolgoznak, bevásárolnak, megfőznek, kitakarítanak, kimosnak, kivasalnak, befizetik a csekkeket, ellenőrzik a gyerek leckéjét, elviszik az orvoshoz, beszerzik és becsomagolják az ajándékokat.
Ha a 150 évvel ezelőtti harcos szüfrazsettek életre kelnének, bizonyára elborzadnának. Pedig utódaik mennyi mindent elértek! Megvalósult például a nők törvény előtti egyenlősége. Szavazhatnak, választhatók, tanulhatnak, dolgozhatnak. Még azt is megengedhetik maguknak, hogy ne kelljen fölvenniük férjük nevét, ha nem akarják. Nő is lehet felsővezető, űrhajós, katona, orvos, ügyvéd, fizikus, kémikus.
Csak még azt nem sikerült elérniük, hogy a férfiak bedobják a koszos zoknit a szennyesládába. Vagy pakolják el maguk után a tányért, miután felállnak az asztaltól. És értsék meg végre, miért megy föl a nőben a pumpa, ha „csak beugrom a telefonért a szobába, drága” mondatot hallja, de mindez sáros cipőben történik. Valószínű, hogy ezek kegyetlenebb harcok, mint a globális felmelegedés elleni küzdelem.