Elmélkedés

Ránéztem a nektárt ígérő fürtöktől roskadozó szőlőtőre, és gyönyörködtem. Igazi szőlőtő! Gratuláltam a szőlőművesnek. Ő csak mosolygott. Majd beszélgetni kezdtem a szőlővesszőkkel: „Boldogok vagytok, hogy ilyen gyönyörű gyermekeitek vannak?” „Büszkék vagyunk rájuk, de valahogy lenéznek minket. Mindig csak napozni szeretnének és kiszívják az életerőnket. De mi feláldozzuk magunkat értük. Értük élünk. Ebben van a mi boldogságunk. Igen, boldogok vagyunk” – válaszolták a szőlővesszők.
Megkérdeztem a szőlőtőt is: „Boldog vagy, hogy ilyen szépséges, egészséges, gazdag családod van?” „Büszke vagyok a családomra, de tudod, sokat szenvedek. Azokra a vesszőkre gondolok, amiket a szőlőműves lemetszett rólam. Tudod-e, mennyit sírtam miattuk! Tudod-e, mennyire fájt az nekem, és fáj évről évre! De a szőlőműves az úr, mi csak szolgák vagyunk. Ő tudja, mit miért tesz.”
A szőlőműveshez fordultam, és megkérdeztem: „Örülsz a szőlőskertednek?” „Büszke vagyok rá, de tudod, mennyi munka, gond, baj van vele! Védeni kell a lisztharmattól, a filoxérától, a seregélyek csapatától. A jégesővel szemben pedig tehetetlen vagyok. Mégis ez a kert jelenti számomra az életet, a boldogságot, mert enyéim ők, a szőlőtőkék mindenestől, és én szeretem őket” – válaszolta a szőlőműves.
A szőlőtőnek, a szőlőveszszőknek és a szőlőfürtöknek tudniuk kell, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogy történik. És akkor, mint áldozati bor, ott találják magukat Isten oltárán.
Buzgán József