Potyaszégyenkezés

Lazább a hangulat, lazább a gyerekek „póráza”, mi kevesebbet figyelünk, ők kevesebbet követelőznek. Elfoglalják magukat. Legutóbb például megtalálták azt a tágas helyet, ahol krétarajzok ékesítették az aszfaltot. Rajzolgató gyerekek már nem voltak ott, viszont a felszerelés igen. Nosza, a négy és fél éves megkaparintott néhány krétát, és elkezdte markánsabbra javítgatni a már meglévő rajzok vonalait és foltjait. A kétéves pedig néhány szivacsra tett szert, és szerzeményeivel nekilátott a markáns foltok és vonalak homályosításának. Nagy szakértelemmel és figyelemre méltó hatásfokkal dolgoztak mindketten.

Elégedettségem akkor omlott össze, amikor a hátam mögött elvonuló hölgykoszorú beszélgetéséből ezt a mondatot szűrtem ki: – Fél kettőkor pedig az aszfaltrajzverseny eredményhirdetése lesz.

Jaj nekünk! A rajzoknak annyi, s most mi lesz a díjakkal, a díjazottakkal, a versennyel? Szőjek menekülési tervet? Vagy hősiesen álljak a falu elébe?Szerencsére nem sokáig kellett rágódnom: a rajzterületre elektromos autókat pakoltak, előléptetve ezzel a krétarajzokat a versenypálya gyorsan kopó ékességeivé. Az eredményeket valahol máshol hirdették ki, csorba senki büszkeségén nem esett, a nyertesek megdicsőültek, a nem nyertesek kevesebb csokit kaptak, vesztesek pedig.