Tanpálya vakvezető kutyáknak

Konrad Lorenz, az etológia „feltalálója” szép idézetét tette meghívójára a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Vakvezető Kutyakiképző Iskola új tanpályájának avatására invitálva.

Elég sokan gyűltünk össze a jeles eseményen; kevesebb újságíró, de annál több adakozó, és természetesen az érintettek is, nagy számban: azok, akiknek már van, és azok, akik még csak várnak vakvezető kutyára. Mert bizony nem egyszerű a képzés; nemcsak milliókba kerül, hanem meglehetősen időigényes is. Évente 20-25 kiképzett kutya juthat új gazdához; a 20 ezer magyar vak ember közül talán 120 rendelkezik ilyen segítővel, a várólistán az előbbre jutás évekig tart. A kiképzés segíti az új tanpálya. Van itt kisebb-nagyobb kátyú, lépcső, járdaszegély, lánccal elzárt terület, híd, jelzőlámpa, sőt, egy igazi buszmegálló is. A négylábú hősöket – mert hát hősök ők a javából, akik valamilyen formában szinte mindennap megmentik gazdájuk életét – jelenleg négy csinos ifjú hölgy tanítja a mesterségre.

Hogy mit tudnak? Felsorolhatatlan… A vakvezető kutya megóvja gazdáját az útjába kerülő akadálytól. Képes jelezni minden le- és fellépőt, a talajtól a gazda fejmagasságáig minden belógó akadályt, felismeri a közlekedés tárgyait (lépcső, ajtó, buszmegálló). Mivel a kutyák színvakok, a zebrához érve a gyalogosok mozgásából képesek eldönteni, hogy zöld-e a lámpa és indulhatnak-e. A legkülönlegesebb tudnivaló az értelmes engedetlenség, amikor is a vakvezető kutyának veszélyhelyzetben képesnek kell lennie arra, hogy a gazda nem megfelelő döntését felülvizsgálva akadályozzon meg egy esetleges tragédiát. Az állatvilágban erre egyedül csak ők képesek.

Kedves színfoltja volt az avatásnak, amikor mikrofonhoz lépett a tanpálya névadója, a most 79 éves Rithnovszky János is. 1952-ben, sorkatonai szolgálata közben, egy robbanás leszakította egyik karját, és mindkét szemére megvakult. Ám soha nem adta fel, hogy teljes életet éljen. Ő lett az, aki megteremtette Magyarországon a vakvezető kutyák képzését, s ahogy mondta, amikor az első téglákat pucolta a vakvezető kutyaiskola megalapításakor, arról álmodott, hogy segítenie kell a vakság rabságában szenvedőknek. Nála alkalmasabb névadót elképzelni sem lehetett volna.

A legjobb hír, hogy mindezt adományokból építették. Úgy látszik, a rosszabb idők ellenére, még mindig képes a társadalom megmozdulni. Különleges lehetőség ez: egyszerre segíteni emberen és kutyán…

Szücs Gábor