Elmélkedés

Gyertek, pihenjetek egy kicsit – mondja Jézus az apostoloknak. Most, a nyári időben, amikor a gyermekeknek iskolaszünet van és a felnőttek kiveszik szabadságukat, különösen is aktuális a pihenésre szóló hívás. Hogyan értsük Jézus szavait, amikor ő nem egy szabadidőprogram-szervező szakember?

Család-otthon2009. 07. 16. csütörtök2009. 07. 16.
Elmélkedés

Könnyen belátjuk, hogy szükségünk van a pihenésre, a feltöltődésre, és arra is ráeszmélünk, hogy nem csak a legdrágább helyeken lehet nyugodtan pihenni. A hétköznapi munka után vasárnaponként elmegyünk a templomba. A keresztény ember minden vasárnap Jézustól indul el, hogy a hétköznapokban is a Krisztustól tanultakból éljen, s a hétvégén Krisztushoz tér vissza.

Azért jövünk Jézushoz, hogy tanításával és testével tápláljuk lelkünket. Tanításának hallgatása és a szentáldozás erőt ad nekünk a mindennapi feladataink végzéséhez a munkahelyen és otthon, családunk körében.

A mai evangélium szerint Jézus az apostolokkal együtt félrevonul egy magányos helyre, hogy biztosítsa pihenésüket. De az is több helyen előfordul az evangéliumokban, hogy Jézus egészen egyedül vonul vissza, keresi a magányt, hogy idejét az imádkozásnak, az Atyával való beszélgetésnek szentelje. Keressük mi is azokat az alkalmakat, amikor egyedül lehetünk Istennel, amikor visszatérhetünk Jézushoz, és beszámolhatunk neki munkánk sikereiről vagy kudarcairól! Éljünk a lelki feltöltődés lehetőségeivel, a szentmisén való részvétellel, a csendes imádkozással vagy a szentírásolvasással! Legyen velünk Jézus a nyári vakáció idején is!

Horváth István Sándor

Ezek is érdekelhetnek