Nemrég óriási botrányt kavart egy táskakiállítás Hollandiában. A divatos holmikat ugyanis kutyákból és cicákból készítette egy hölgy, Katinka Simonse, méghozzá úgy, hogy azokon az egykori házi kedvencek jól felismerhetők. A harmincéves holland nő szándékosan sokkolta a tárlat nézőit. Arra akart rámutatni: míg az emberek egyfelől agyonkényeztetik lakásuk négylábúit, másfelől semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy az állatokat ipari célokra ezerszám legyilkolják.
Sajnos, a provokáció visszafelé sült el, mert Katinka a tárlat után százszámra kapta a gyalázkodó e-maileket. Méghozzá annyit, hogy azokból könyvet is szerkesztett. Egy szoftveres ismerőse segítségével ráadásul kinyomozta a számítógépes levelek küldőinek nevét, címét – és azok is bekerültek a könyvbe.
A Tinke Bell néven is elhíresült állatvédőnek egyébként ez már a sokadik akciója. Korábban például azt a bemutatóját tiltották be, amelyen száz hörcsög szaladgált egyszerre mókuskerekes ketrecében. Ám az emberek ott se „vették a lapot”, ami szerinte jellemző. Hiszen ha valakinek otthon egyetlen hörcsöge mókuskerekezik, az jópofa dolog. De ha nyilvánosan teszi ugyanezt száz, az már állatkínzás. Ami nevetséges és álszemérmes szemléletre vall.