Elfuserált szoláriumbérlet

A tulajdonos úgy értelmezte az eseményeket, hogy mivel a szerződés határozott időre szólt, és közös megegyezéssel nem szüntették meg, ezért az továbbra is fennáll – így a bérleti díj továbbra is jár neki. A bérlő viszont azzal érvelt, hogy a szerződésben ki volt kötve, hogy szoláriumot működtet a helyiségben, más célra nem használja. Szoláriumot működtetni viszont már nem áll módjában, mivel erre vonatkozó engedélyét visszaadta.

A vita arról szólt, hogy a maradék másfél évre szóló bérleti díjat ki kell-e fizetni a volt vállalkozónak. A lakástörvényben az áll, hogy a bérleti szerződés a törvény erejénél fogva megszűnik, ha a bérlőnek a helyiségben végzett tevékenységéhez szükséges egyéni vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy azt a bérlő visszaadta. Ez a szabály elvileg a bérbeadót védi attól, hogy a vállalkozói tevékenységet már nem végző, és így vélhetően jövedelemmel sem rendelkező bérlőtől könnyebb legyen megszabadulni. A törvény itt a visszájára fordult, és a határozott időre szóló szerződésből jelentett a bérlőnek kibúvót.

A bérbeadó azzal érvelt, hogy ezt a szabályt határozott időre szóló szerződéseknél nem kell alkalmazni. A szerződés felmondása jogtalan volt, ezért a fennmaradó másfél évre járó bérleti díjra is igényt tart.

A bérlő szerint viszont a szerződés nem felmondással, hanem a törvény erejénél fogva szűnt meg.

A bíróság részben a bérlőnek adott igazat: a szerződés valóban megszűnt, méghozzá felmondás nélkül. Ugyanakkor a szerződésnek azt a részét, mely szerint a bérlőnek szoláriumot kell működtetnie a bérleményben, a szerződés olyan lényeges feltételének minősítette a bíróság, ami a bérlőnek felróhatóan szűnt meg: ezért a bérbeadó kárigénye mégis alapos volt.