Örökbefogadni őszintén

Hat beültetésen vagyok túl, a hosszas testi-lelki procedúra nagyon megviselt minket, úgy döntöttünk, feladjuk. De mivel 34 évesen nem akarunk lemondani a gyermekáldásról, elfogadtuk az örökbefogadás gondolatát, és még a nyáron bejelentkeztünk. Tudom, hogy hosszú várakozásra kell felkészülni, ismerem a kockázatokat is, nem is ezekről akarom kérdezni. Inkább arról, mi a véleménye: meg kell-e majd mondani a gyereknek, hogy nem „saját”? És ha igen, mikor? És mennyit kell tudnia? Mivel nyílt örökbefogadásra készülünk, alighanem a születésétől ott lehetünk, tehát néhány naposan már hozzánk kerül. Olyan a munkánk, hogy bármikor felkerekedhetünk, és akár az ország túlsó végén telepedhetünk le, ahol nem tudnának rólunk semmit. Kevés rokonunk van, bennük pedig megbízunk, hogy nem fogják „felvilágosítani” a gyermekünket. Tehát valószínűleg soha nem derülne ki a titok. De mi van, ha mégis? Úgyhogy inkább az őszinteség felé hajlunk. No de hogyan tudja feldolgozni ezt egy kicsi gyerek? Nem okoz-e benne törést? Kérem, adjon tanácsot.

Üdvözlettel: Marika

Kedves Marika!
Ha már megtisztelt kérdésével, habozás nélkül válaszolom: igen, csakis az őszinteség lehet az örökbefogadás alapja. Amúgy pedig mindig kiderül a hazugság: valaki elszólja magát, a gyerek talál egy gyanús iratot stb. Ilyenkor szoktak a nagy meghasonlások bekövetkezni, a fiatalok legtöbbször nem tudják megbocsátani a félrevezetést, elveszítik a lábuk alatt a talajt, egész életük megkérdőjeleződik.

De semmiképpen sem olyan formában kell megtenni, hogy „gyere, üljünk le, mondanom kell valamit”. Nem kell ennek nagy súlyt adni. A gyermek általában hároméves kora körül teszi fel először a kérdést, amikor lát egy terhes nőt, vagy az óvodában kistestvére születik egy társának. „Én is ott voltam a te hasadban?” Ez nagyon jó alkalom arra, hogy az anya elkezdje a történetet. „Nem, téged egy másik néni szült, de én vagyok azért az anyukád.” A kicsi eleinte be is éri ennyivel.

Aztán később majd jönnek a következő kérdések, akkor el lehet mondani neki, hogy önök nagyon vágytak már egy éppen olyan kisfiúra/kislányra, mint ő, ezért nagyon örültek, amikor kaphattak egy babát. Általában elég neki egy-egy válasz, és van úgy, hogy évekig nem is vetődik fel újabb kérdés. Aztán a kamaszkorban már a háttérre is kíváncsi, előfordul, hogy találkozni akar a biológiai szüleivel is. Ezt sem szabad megakadályozni, hiszen az összehasonlítás minden bizonnyal az önök javára dől el. Úgyhogy vágjanak csak bele bátran!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes