Anglia: az álmok országa?

Nyolc évig éltem Angliában, két éve költöztünk haza. Rengeteget küzdöttünk a párommal, minden munkát elvállaltunk. Végül már jól kerestünk, de az élet ott drága, főleg a lakhatás. Ami végképp eldöntötte, hogy hazajövünk, a gyermekünk születése majd cseperedése volt.

Nem voltunk szegények, igaz, jómódúak sem. Egy iparvárosban éltünk, háromszobás lakást béreltünk. A környékünkön az átlagosnál jobb módban élő bevándorlók és alsó középosztályhoz tartozó angolok laktak. Mindaddig nem is figyeltem fel különösebben a brit nemtörődömségre, amíg a kislányommal el nem kezdtünk kimozdulni otthonról.

A játszóterek tele voltak tizenéves leányanyákkal, akik óraszám cigarettázva ülnek a padokon, rá sem hederítve teljesen fékezhetetlen gyerekeikre. Rengeteg a tinédzserterhesség, nő a fiatalkori bűnözés, a droghasználat, alkoholizálás. Az iskolákban – persze nem a méregdrága magániskolákra gondolok – egyre inkább a gyerek az úr. A mindent megengedő nevelés egyre inkább érezteti rossz hatását. Már a sajtó is foglalkozott azzal, hogy külföldön rettegik a fiatal angol turistákat, mert egyetlen náció fiataljai sem viselkednek olyan botrányosan, mint ők. Az „igazi” hűvös, de korrekt angolok pedig lassan kihalnak az idősebb generációval. Akik meg még megvannak, soha nem fogadják be az idegent.

Tehát nem akartam a gyermekemet ebben a közben felnevelni. Onnan nézve a magyar gyermeknevelés, az iskolai légkör, az emberek egymás mellett élése maga volt az idill, de most két év után is még a mi javunkra dől el az összehasonlítás. Csak ennyit akartam elmondani a külföldre vágyó fiatal nőknek, pároknak. Két-három évre érdemes kimenni, világot látni, nyelvet jól megtanulni, de az életet leélni ott kell, ahová az ember született.
Üdvözlettel: Réka

Kedves Réka!
Közreadtam érdekes levelét, bár nem kért tanácsot, hanem inkább adott. Egyet is értek levele utolsó mondatával, bár megengedőbb vagyok, hozzáteszem: ez egy vélemény. Hiszen e megváltozott, egyre kisebbedő világban a lehetőségeink tágulnak, talán nincsenek is már örök érvényű szabályok. De igaz, hogy számos kutatás megerősítette: azok a legboldogabb emberek, akik ott élik le az életüket, ahol a gyökereik vannak.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes