Boldó és Bencó (20.)

A testvéri kapcsolat építése, fejlődése és elmélyülése – ráadásul önállóságunk visszaszerzése – érdekében úgy döntöttünk: Boldó és Bencó közös birodalomba költöznek.

Család-otthonBiczó Henriett2009. 10. 17. szombat2009. 10. 17.

Kép:

Boldó és Bencó (20.)

Boldó nem lesz többet egyedül, végre megtanulhatnak együtt játszani. Belekóstolhatnak abba, milyen az, ha valakinek a testvére egyben a barátja is. Gondoltuk mindezt naivan, mintha egy négyéves és egy húszhónapos emberkét ugyanolyan morális elvek vezérelnének, hogy közös szobába kerüljenek, mint ahogyan azt a szülei elképzelik.

Boldó lelkes volt. Alig várta, hogy nekiálljunk a pakolásnak, s a nappaliból végre a hatalmas, de immár közös gyerekszobába kerüljön a vár, a többtucatnyi katona, és a cirka ötméternyi sínelem, a hozzávaló vonatokkal. Bencót, mint esetleges baleset- és konfliktusforrást, „eltávolítottuk”. Sétára küldtük a nagynénivel, aki gyakran időzik nálunk.

A feladat eleinte nem tűnt bonyolultnak. A két szoba (Boldó egykori gyerekszobája, és a nagyobb szoba, ahol Bencóval aludtunk), aminek berendezéseit ki kellett cserélni, alig négy méterre vannak egymástól. A „költözés” hatékonysága érdekében kidolgoztuk a menetrendet: egyik szoba ürít, oda behányjuk a másikból a szükséges darabokat, majd mindent a helyére tolunk, akasztunk, csavarozunk, kalapálunk, fúrunk-faragunk. A logisztikai nehézségek avval kezdődtek, hogy a franciaágy nem fért ki az ajtón. Ilyenkor a csavarhúzó mellé természetesen lelki nyugalomra is szükség van. Az ágy percek alatt széthullott darabjaira, de hogy az építés mennyivel nehezebb a rombolásnál, a szomszéd szobában hamarosan kiderült. Éjjeliszekrények és komódok: helycsere. Bencó ágya tol, Boldóé szétcsavaroz, polcok föl a falra, a drága nagyi egykori varrógépasztala át, kanapé tol, polcok, lámpák sutty, föl a falra, Mindeközben Boldó hihetetlen aktivitással hordja a játékait és a könyveit.
Rám is átragadt a lelkesedés, a káosz közepén ülve lapozgattam gyermekeimnek adományozott, egykori mesekönyveimet. S csak időnként ütötte meg a fülemet néhány mondat a szomszéd szobából: ”Boldó, ne vidd el a csavarhúzót, kell nekem is, nem bírom tartani az ágyat!”, „Kisfiam, ne öntsd ki az összes szöget!”, „Ne nyúlj a fúróhoz!” (itt már nem volt megszólítás, éreztem, hogy hamarosan vihar lesz). „Ne lépj a lábamra! S végül: menj át szépen anyádhoz!!!”

Csinosítgattuk a szobát, a lámpák és a képek felkerültek a falra, igazi gyerekbirodalmat varázsoltunk. Vigyorgó bohócok lógnak a plafonról, a szoba tele van kuckókkal, lett zenehallgató és olvasó sarok.

Bencó a változást hatalmas lelkesedéssel fogadta. Sajnos, nem csak a szoba hatott rá az újdonság erejével, hanem a játékok is, amelyek eddig Boldó külön szobájában „laktak”. Először a százdarabos kirakó dobozát ürítette a földre, aztán következtek az építőkockák, a kosarak a különböző játékokkal. Mindezt olyan gyorsasággal tette, hogy kövülten néztük. Boldó lecsillapítva, Bencó ismét „eltávolítva”, újabb rendrakás, majd vacsora, fürdés, mese, alvás.

A költözés estéjén lóg a belünk, kapkodunk a levegő után. Figyeljük, méregetjük a gyerekeinket. De ezek még este nyolckor is javában ugrándoznak rajtunk. Mindebből leszűrjük, elfáradásról szó sem lehet, egy ilyen kis pimpli költözés meg se kottyan nekik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek