Nárcisz a családban

Vizsgálatok – melyeket az Egyesült Államokban és hazánkban egyaránt elvégeztek – igazolják, hogy a droggal való küzdelem jellemzően az intézetben nevelkedettek, illetve a dúsgazdag családok körében ölti a legsúlyosabb méreteket. Ez utóbbi esetben anyagilag mindent megkap a gyerek, ugyanakkor könnyen narcisztikus, önimádó személyiséggé válhat, ha a szülők nem figyelnek rá. A veszély a testvér nélkül felnövő, egy szem gyermekek körében még fokozottabb.

Részint a szülők túlhajszoltsága, részint pedig a mai modern, mindent megengedő nevelési elv nemkívánatos következménye a kritikátlan, önimádó gyermekszeretet kialakulása. Ebben része van a szülő lelkiismeret furdalásának is, aki jól tudja, hogy legkülönbözőbb elfoglaltságai – netán kedvtelése, szórakozása – miatt nem jut elég idő arra, hogy elmélyült, személyes kapcsolatot alakítson ki a lányával, fiával, s ettől még inkább engedékenyebbé, elnézőbbé válik. A majomszeretettel szerető szülő maga is túlértékeli, másoknál többre tartja a gyermekét, s akkor sem tud erélyes lenni, amikor már mutatkoznak a figyelmeztető megnyilvánulások, a narcisztikus személyiségzavar.

A pszichológia mértéktelenül énközpontú, önszerető, a másik érzéseit, gondolatait figyelmen kívül hagyó emberként írja le a narcisztikus személyiségzavarban szenvedőt. Aki magát különleges jogokkal felruházottnak tartja, ennek megfelelően kapcsolatai felszínesek, s társakra is leginkább csak azért van szüksége, hogy kiszolgálják, felnézzenek rá és elismerjék.

A narcisztikus ember nehezen létesít hosszú távú kapcsolatot, de igazából nem is vágyik ilyenre, mert abban neki magának is meg kellene nyílnia, bensőségesen megnyilvánulnia. Viselkedését gyakran kíséri irigység; mindent a magáénak szeretne tudni. Kudarc esetén visszavonul, de még ezt is gyakran a saját nagysága jeleként igyekszik feltüntetni. Általában irreálisan többre tartja magát a világban betöltött szerepét illetően: és sikeresnek, hatalmasnak, tökéletesnek érzi magát, illetve ilyen gondolatokat dédelget. Már az enyhe kritika is indulatot, feszültséget, dühöt kelt benne, emiatt próbálja is kerülni az ilyen helyzeteket. Kedvességet, megértést, melegséget vár, amit azonban viszonozni nem tud.

S hogyan mutatkozik meg mindez gyermekkorban? A narcisztikus gyermek úgy nő fel, hogy nem talál más célt önmagán kívül – mondja Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem magatartáskutatója. – Mivel a szülők minden igényét azonnal igyekeznek kielégíteni, nem tanulja meg a felfedezés, a nehézségek legyőzésének örömét, az önálló játék képességét. Nem tud hosszú távon gondolkodni, tervezni, márpedig ezek a képességek a dolgokhoz való cselekvő hozzáállás, a pozitív érzelmi állapot alapját képezik. Ezek hiányában az üresség, az unalom válhat a gyermek alapvető életérzésévé, ami a negatív érzelmek, az állandó külső élménykeresés alapja.

A belső ürességből táplálkozó személyiségzavarok rendkívül gyakoriak a mai fiatalok körében, jellemző megnyilvánulása a kiábrándultság, az unalom, az öncélú kockázatkeresés, a tartós kapcsolatok képességének a hiánya. Következményként megjelenik a drog, a galerikba verődés, nem ritkán az öngyilkosságba menekülés – figyelmeztet Kopp Mária. Mindez persze feldúlja a családi kapcsolatokat is, pokollá téve a szülő és a gyermek életét. S a mélyre süllyedés útját nem ritkán lopások, drogelvonók, börtönbüntetések szegélyezik.