Utálkozó anyósok

Hatéves házasok vagyunk, de nyolcadikos korunk óta együtt jártunk, 12 éve volt a két családnak megszoknia a gondolatot. Bár igazából nem a házastársainkkal van bajuk az anyáknak, hanem egymással. Egymást utálják, az első pillanattól fogva. Két nagyon különböző egyéniségről van szó.

Az én anyukám egy nagyszájú, hangos, temperamentumos nő; sajnos az a rossz szokása, hogy mindenkinek szemébe vágja a véleményét, ha kérik, ha nem. Bárkinek beolvas, aki az útjába kerül, képes a vonaton megszólítani az utastársát, hogy miért van olyan borzalmas ruha rajta… El lehet képzelni, milyen nehéz elviselni ezt a tapintatlanságát. Ugyanakkor nagyon melegszívű, kiteszi a lelkét értünk. De nagyon fárasztó.

Anyósom pedig egy befelé forduló, hűvös, merev ember, aki mindenkivel bizalmatlan, gyanakvó, mindenben a rosszat keresi. Engem ugyan elfogad, sőt a maga módján még szeret is. De a két anya – mindketten egyedülállók, rajtunk kívül nincs több gyerekük – állandóan rivalizál egymással. És amióta tavaly megszülettek ikerfiacskáink, azóta még rosszabb a helyzet. Mivel vissza kellett mennem dolgozni, rászorulunk a segítségükre. Boldogan rohannak, de néha összefutnak nálunk, abból pedig, ha nem is veszekedés, de csípős odamondogatások, megjegyzések lesznek. Egymás háta mögött meg még inkább. A gyerekek szeretetéért is harcolnak, már borzadozunk, mi lesz később! Mit tehetnénk, hogyan fékezhetnénk meg anyáink háborúját?
Üdvözlettel: Gabriella

Kedves Gabriella!
Önök, fiatalok nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Bár gyakran előfordul, hogy a nászok nem rokonszenveznek egymással, de azért háborúskodásig ritkán fajul a helyzet. A két anya valahogy belekeverte magát ebbe a kölcsönös utálatba, és már nem tud kijönni belőle. Pedig egyikük sem idős, levelében írta, hogy friss nyugdíjasok, volna még lekötendő energiájuk. Jó lenne, ha találnának maguknak más elfoglaltságot is az unokák pesztrálásán és egymás gyűlöletén kívül.

Nem tudom, van-e remény arra, hogy egy nagyobb, tisztázó beszélgetésen, ahol mindenki őszintén kibeszélheti a sérelmeit, bekövetkezzen a megnyugvás? Lehet, hogy már nincs. És mit szólnának egy kis zsaroláshoz? Megmondani nekik: önöknek nagyon rossz ez a légkör, változtatniuk kellene, ha azt akarják, hogy sokat legyen együtt a család. És ha ez sem használ, akkor jöhet a szigorú elkülönítés, ne találkozzon a két anya, és ne hallgassák meg őket, amikor egymást szapulják. De ami a lényeg: önök továbbra is csak egymással legyenek szolidárisak!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes