A hőálló Mikulás

Azt már elsumákolom, hogy miként mászik vissza, és hogyan szabadul meg a koromtól. Mert az ember hamar rájön, hogy csak idióta megoldásokat tud, fantázia alig van bennük, és állandóan ellentmondásba keveredik önmagával.

Ezért inkább gyakorlati irányba terelem az ünnepi készülődést. Ami engem is magával ragad, mert azt vallom, hogy az igazi ünnep: a várakozás időszaka. A lakás minden szegletét földíszítettük a fiúkkal, Boldó találta ki, mi hová kerüljön. Megszámlálhatatlan Mikulás, pirosba öltöztetett kislányok, fából, fémből, szalmából készült angyalkák, koszorúk, ajtódíszek mindenütt, még a plafonról is angyalkák lógnak lefelé. Egy-két giccsesebb változat is bekerült a repertoárba, amit a barátnőm azzal magyaráz, hogy ez a korral jár.

Az ablakokat műhósprével rajzolt figurák díszítik. Lacinál akkor telt be a pohár, amikor megengedtem a fiúknak, hogy nyugodtan fújják be az ablakokat is „hópelyhekkel”. Most alig lehet kilátni az ablakokon, amit az apjuk nehezményez. De hát ünnep van, Boldó és Bencó hihetetlenül lelkes, sorra tanulják a karácsonyi dalokat – ez lehalkítja párom morgolódását. Megírtuk a Jézuskának a levelet, Boldó rajzot is mellékelt hozzá, hátha így több vágya teljesül.

Amivel sehogyan sem tudok megbirkózni, az a sütemények kérdése. Évről évre több fémdobozt szerzek, mert imádom, amikor egymáson sorakozva, süteménnyel tele „várják” a nagy napot. Laci és a fiúk kedvelik az aprósüteményt, így már Mikulás előtt nekiálltam sütögetni. A dobozok szépen teltek, de minden reggel azzal kezdődött, hogy Boldó és Bencó a konyhaszekrényhez húzták a széküket, és megkaparintották a szebbnél szebb, finomabbnál finomabb sütikkel teli dobozokat. Megállapodtunk, lehet enni belőle, de csak pár szemet, hogy maradjon az ünnepekre is. Ha nassolni akarnak, ott a Mikulás csomag. Ami, elismerem, nem volt tisztességes érv tőlem, mert önhatalmúlag, szigorúan adagolom a gyerkőcöknek a Mikulástól kapott édességeket.

Azt vettem észre, hogy a dobozok egyre könnyebbek. Így egy reggel eldugdostam a dobozokat, de amikor Bencó őrületes zokogásban tört ki, hogy márpedig ő „dobozos sütit” akar enni, megenyhült a szívem. Mégsem kezdek el a szeretet ünnepére várva veszekedni a kétéves gyerekkel, hogy értse már meg, majd ha jön a Jézuska, akkor lehet enni. Nos, a dobozok kiürültek, üresen konganak – most már Bencó is tudomásul veszi, hogy nincs mit tenni, elfogyott. Amikor Boldó kérdi, hogy mit adunk a Jézuskának, hogy egyen pár falat finomságot, amikor éhesen és fáradtan megérkezik hozzánk a karácsonyfával és az ajándékokkal, azt felelem, majd megoldjuk ezt is valahogy. Mert már előre tudom, hogy 23-án kezdek el gőzerővel sütni, napi hat-hét sütemény, hogy legalább egy fél tepsivel a fiúk előtt legyek.

Anya, súgja Boldó – miközben Bencó torkaszakadtából énekli esténként azt, hogy „kisülte máj, ide véje!” –, hogy jön be a Mikulás, ha be van gyújtva a kandallóban? Az úgy van, felelem gondterhelten, hogy van neki hőálló kabátja. Mint a varázslóknak? – kérdi őszinte csodálkozással a romantikus Boldó. Teljesen olyan, felelem, s amikor elalszik, hosszú percekig simogatom a fejét.