„Már nem félek az ünnepektől…”

„Abban az évben gyönyörű havas reggelre ébredtünk karácsony napján. Energikusan pattantam ki az ágyból, sok dolgom volt aznap. Először ünnepeltünk egyedül, a szűkebb család: a férjem, a kisfiúnk, Marci és én. Az előző évek rohangálása után döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk hármasban tölteni a szentestét, s nagy örömünkre a nagyszülők is megértően fogadták a döntésünket.

A korai, harangszóra tálalt ebéd után a férjem és Marci elmentek egy baráti házaspárhoz, kóstolót vinni a sok finom sütiből. Marci abban bízott, hogy amíg nem lesz otthon, addigra talán a Jézuska is ellátogat hozzánk. Sokáig integettem utánuk, aztán rohantam a fenyőfáért a pincébe. Gyorsan feldíszítettem és alákészítettem az ajándékokat. Múltak az órák, de a fiúk egyre késtek. Hiába hívtam a férjem, nem vette fel a mobiltelefont. Már éppen indultam volna – magam sem tudom, hová –, amikor csöngettek.

Az ajtóban rendőrök álltak. Valahonnan nagyon távolról hallottam a hangjukat, nem értettem a szavaikat. Tragikus baleset a csúszós úton... Az nem lehet, hogy az én családomról beszélnek – akartam kiáltani, üvölteni, de nem jött ki hang a torkomon...

Az ünnepből így lett számomra soha véget nem érő rémálom. Menekültem az emlékek és a lelkiismeret-furdalás elől: az ország másik végébe költöztem, távol attól a helytől, ahol valamikor olyan boldog voltam...

A kis faluban házat vettem, de idegen maradtam sokáig. Sokat dolgoztam, korán reggel mentem el otthonról, késő este értem csak haza, a hétvégén pedig a kertet gondoztam.

A karácsony nekem többé nem volt ünnep, így amikor egyszer december 25-én elromlott a fűtés, gondolkodás nélkül hívtam a szerelőt. Meglepődött, de győzött a kíváncsisága, s eljött hozzám. Sokat beszélgettünk, elmondta, hogy tudják rólam a faluban, mi történt a családommal. Nem bántott az érdeklődése, sőt – életemben először – beszéltem a férjemről és a kisfiamról.

Az első találkozást több is követte, s lassacskán beleszerettem Tamásba. Próbáltam elrejtőzni az érzéseim ellen, de végül feladtam tiltakozásomat. Soha nem hittem volna, hogy egyszer még lehet családom, de amióta a lányaim megszülettek, tudom, vannak még csodák.

A karácsony nekem soha többé nem lesz olyan, mint régen – de már nem félek az ünnepektől...”