Kihez hűségesek, kihez hűtlenek?

A hűség fogalmát – az éppen érvényes erkölcsi normáknak megfelelően – mindig más és másképpen ítélték meg. Volt idő, amikor a hűtlenkedő nőket halálbüntetéssel sújtották, míg a férfiak ugyanezért a kihágásért semmilyen megrovást nem kaptak. A nőket ma is hajlamosabb megvetni a társadalom, ha úgy döntenek, hogy egy másik férfi oldalán keresik a boldogságot. A férfiak efféle útkeresését pedig a génekbe kódolt „vadászösztönnel” magyarázzák.

De mi számít egyáltalán hűtlenségnek? A férfiak többsége úgy véli, hogy a szexuális félrelépés – míg a nők számára a sokkal fájóbb lelki hűtlenség. Számukra az jelenti a legnagyobb veszélyt a párkapcsolatra, ha a másik fél beleszeret egy harmadikba. A férfi számára partnere hűsége garancia arra, hogy az általa gyermek valóban az ővé, tehát erőfeszítéseiért cserébe továbbörökítheti génjeit.  A nőknek viszont a biztonság, az utódok védelme a legfontosabb, amit éppen egy szerelmi affér veszélyeztet a leginkább.

A hűség a  biztonság erejét adja mindkét félnek, s nem különben a gyermekeknek, aki mindennél jobban megérzik, hogy béke és szeretet honol a családban, vagy netán néma hidegháború. A hűtlenség bekövetkezte azonban egyszeriben feje tetejére állíthatja a família életét. A magába forduló partner ilyenkor riadtan és sértődötten csap a homlokára, s a legtöbbször önsajnálatba zuhan. A harciasabbak erőfitogtatással, némelykor tettlegességgel zsarolják a hűtlenkedőt, netán válni szándékozót. Ha a békülésre már nincs esély, eljön az ideje feltárni a sok-sok éve lappangó sérelmeket, mindazt, ami elhidegüléshez, a hűtlenségéhez, majd a szétválás gondolatához vezetett. 

A hűség ugyanis alapjaiban feltételezi a bizalmat, a szeretetet, egymás tiszteletét. Ha ebbe a hármasba hiba csúszik, megrendülhet a párkapcsolatba vetett hit, s meginoghat a feltétlen ragaszkodás is.