Randevú jelmezben

– Alig kétéves házasok voltunk, amikor a férjem autóbalesetet szenvedett – meséli Erzsi, a mosolygós fiatalasszony. – Diákkori szerelem volt a miénk, tudtam, hogy Tibor mellett szeretném leélni az életemet. Sokat dolgoztunk mindketten, hogy megteremtsünk mindent születendő gyermekeinknek.

Éppen a pozitív terhességi tesztemet ünnepeltük volna Tibivel, amikor a munkából hazafelé karambolozott. Súlyos agysérülést szenvedett, olyan volt, mintha csak aludna. A sokk miatt elveszítettem a babát. Hónapokig a kórház és a munkahelyem között ingáztam, bíztam a csodában, abban, hogy felébred és újra minden a régi lesz.

Közben a cége támogatott mindenben, az egyik ügyvédjük rendszeresen megkeresett és segített, amiben csak tudott. Nyolc hónap után Tibi magához tért, de kiderült, hogy szellemi szintje olyan, mint egy csecsemőé. Néztem a gyönyörű szemét, s nem akartam elhinni, hogy soha többé nem néz rám vágyakozva... Meg akartam halni – és ha nincs mellettem a családom és Miki, az ügyvéd, nem élem túl azokat a hónapokat.

Hosszú lelki vívódás után Tibort egy intézetben helyeztem el. Sírva hagytam ott minden alkalommal, de tudtam, jobb helyet nem találhatnék. Miki továbbra is rendszeresen látogatott, egy idő után azt vettem észre, hiányzik, ha másnap nap nem telefonál. Mégsem voltam még kész az új kapcsolatra.

Amikor Miki farsangi buliba hívott, sokat gondolkoztam a válaszon. Úgy éreztem, nincs jogom boldognak lenni. Végül hagytam magam meggyőzni, és nem bántam meg: nagyon nőiesnek éreztem magam az egyiptomi rabszolganő jelmezében. Több mint egy év után újra érzékeltem, hogy élek és hogy nő vagyok. Azon az estén értettem meg: ideje új életet kezdenem – de ehhez mindaddig szükségem volt arra, hogy elrejtsem az igazi énem.

Nem mondom, hogy egyszerű volt, de lassan sikerült Mikivel kialakítani a közös életünket, s ma már egy kisfiú boldog mamájaként örülök, hogy akkor elfogadtam a meghívást arra a jelmezbálra.